Nastase nem szellőzteti a román hírszerző szolgálat válaszát az erdélyi összeesküvésről<br/>

Vágólapra másolva!
Adrian Nastase kézhez kapta a román hírszerző szolgálatnak az erdélyi konfliktus veszélyéről szóló válaszát, de a politikus megtagadta annak nyilvánosságra hozatalát.
Vágólapra másolva!

Adrian Nastase, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) első elnökhelyettese júliusban arra kérte a román hírszerző szolgálatot, foglaljon állást abban a kérdésben, hogy Románia gazdasági, politikai és társadalmi sebezhetőségének elmélyülése esetén Erdélyben fennáll-e egy rendkívüli feszültség kirobbanásának a lehetősége. A román politikus akkor kijelentette: olyan értesülések birtokában van, amelyek szerint a magyar revizionisták kész stratégiával rendelkeznek, melyet ősszel alkalmazni is fognak. Mint az [*****] beszámolt róla Adrian Nastase a PDSR második embere Marosvásárhelyen nehezményezte, hogy a román miniszterelnök Erdélyben találkozott Magyarország miniszterelnökével. - Az lett volna a természetes, ha a két miniszterelnök vagy Budapesten, vagy Bukarestben találkozik. Így azt a benyomást keltették, hogy itt, a román-magyar komplementaritás egyfajta közkertjében találkoztak, ami nem normális dolog. Nekünk ki kell nyilvánítanunk a román szuverenitást Románia egész területén. Romániának és Magyarországnak ez a fajta társ-szuverenitása Erdélyben szerintünk megengedhetetlen - nyilatkozta a román politikus a magyar-román miniszterelnöki találkozó után. Adrian Nastase a román hírszerző szolgálat levelét kimondottan "komolynak és megalapozottnak" nevezte, de arra hivatkozva, hogy titkos dokumentumról van szó, nem árulta el annak tartalmát. A politikus méltányolta a szolgálat készségét, és elmondta, hogy a "felelős tényezők" figyelembe kell vegyék a román hírszerző szolgálat által nyújtott értesüléseket.