A Vajdaságban létrejön a magyar nemzeti tanács<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Augusztus 20-án megalakul a vajdasági magyarok ideiglenes nemzeti tanácsa - mondta Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke.
Az ideiglenes tanács létrehozását a vajdasági magyar autonómiakoncepció teszi lehetővé. A testületnek 54 tagja lesz, azok a képviselők, akik a legutóbbi szerbiai és jugoszláv választásokon bekerültek a szövetségi, a köztársasági és a tartományi parlamentbe. Rajtuk kívül a tanács munkájában részt vesz a magyar helyhatósági képviselők egyötöde.
A VMSZ szerint semmi akadálya annak, hogy a vajdasági magyarok miniparlamentje megalakuljon. Erre az ad felhatalmazást, hogy július 5-én egyeztették az autonómiakoncepciót, és ezután a magyar külügyminisztérium is befejezettnek nyilvánította a folyamatot. Így a VMSZ logikusnak tartja a következő lépést, az ideiglenes tanács megalakítását. E szándékról informálisan tájékoztatták Martonyi János külügyminisztert, de a magyar kormány még nem reagált a bejelentésre.
A tanács megalakítása várhatóan vitát vált ki a vajdasági magyar politikusok körében, legfőképpen a rivális Vajdasági Magyar Demokratikus Párt részéről. Az Ágoston András vezette VMDP ugyanis nem tartja elfogadhatónak az ideiglenes tanács megalakítását és javasolt összetételét (benne csak hat helyet kapna), ehelyett azt szorgalmazza, hogy állítsák össze a vajdasági magyarok választójegyzékét, és szavazás alapján álljon össze a testület. Józsa László kommentárja erre: "Lehetetlennel nem foglalkozunk." A vajdasági magyarokról ugyanis nincs külön névjegyzék, és egyetlen párt sem formálhat jogot arra, hogy a listát elkészítse.
A magyar nemzeti tanács megalakítása előreláthatólag nemtetszést vált majd ki Belgrádban. "Mi ezzel egyelőre nem foglalkozunk, mert a vajdasági magyarok legitim képviselőinek politikai önszerveződéséről van szó. Bírálatra, vitára lehet számítani, de nagyobb ellenállásba eddig nem ütközött az elképzelés" - nyilatkozta Józsa László. A VMSZ alelnöke szerint most más viharok tombolnak a szerbiai belpolitikai életben. Az alelnök azonban elhárította a gyanút, hogy emiatt időzítették mostanra a magyar miniparlament megalakítását.

Nagy Mélykúti Edit

Magyar Hírlap