Folytatódik az orosz hadjárat Dagesztánban<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz légierő és tűzérség péntek éjszaka és szombat reggel is támadta a Dagesztánba betört iszlám fegyveresek állásait. Az éjszakai bevetésekben helikopterek és harci gépek vettek részt, először azóta, hogy egy héttel ezelőtt több mint ezer vahabita szivárgott be a botlihi és a cumadai járás hegyvidéki településeire, hogy dzsihádot, szent háborút hirdessen az orosz erők ellen az Észak-Kaukázusban.
Vágólapra másolva!

Moszkvai források szerint az éjszakai légicsapásokat az tette lehetővé, hogy az orosz ejtőernyősök elfoglaltak egy stratégiai fontosságú magaslatot Anszalta település körzetében. A tüzérségi és légi megfigyelők segítségével az orosz harci gépek most nagyobb pontossággal tudják támadni a vahabiták állásait. A Szu-24-es hadszíntéri bombázók az éjszaka tizenkilenc bevetést hajtottak végre, és támadták az iszlám egységeket a csecsenföldi Kenhi falu közelében, a dagesztáni határ tőszomszédságában is. Csecsenföldi területről ugyanakkor péntek éjszaka két orosz ellenőrzőposztot is tűz alá vettek a dagesztáni határon.

Orosz belügyi források szerint az ejtőernyősök és kommandósok, továbbá a dagesztáni önkéntesekől alakult önvédelmi osztagok többször is harcba bocsátkoztak a betolakodókkal, és három magaslatot elfoglaltak Zaberhali csomópont körzetében. A szövetségi erők 24 óra alatt 4 halottat és 13 sebesültet vesztettek. A betolakodók véráldozatai ennél jóval nagyobbak. Sikerült megakadályozni a vahabiták kitörési kísérleteit a botlihi harapófogóból, míg a cumadai járásban már csak tisztogató akciók folynak a kisebb csoportokra szétszórt fegyveresek ellen.

Ingusföldön és Észak-Oszétiában ugyancsak készültségben vannak az orosz belügyi egységek és a hadsereg alakulatai - még a Kaszpi-tengeri Flotta egységei is gyakorlatoznak a dagesztáni partoknál -, mert Moszkva provokációktól és terrorcselekményektől tart az egész körzetben. Az orosz fővárosban több bombariadó volt, péntek este a Kommerszant Daily gazdasági napilap szerkesztőségét is ki kellett üríteni telefonos fenyegetés miatt: a tűzszerészek azonban nem találtak robbanószerkezetet. Ingusföldön eltűnt az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség egyik fotósa: Vlagyimir Jacinát utoljára még a harcok kirobbanása előtt látták az ingus főváros, Nazrany repülőterén. Valószínűleg elrabolták, de váltságdíjat egyelőre senki sem követelt érte.

A dagesztáni iszlám sura (tanács) által meghirdetett oroszellenes dzsihád a jelek szerint nem talált visszhangra a köztársaság muzulmánjai körében. Dagesztánban sorra szerveződnek az önvédelmi osztagok, amelyek részt vesznek Mahacskala, Bujnakszk és más városok védelmében.

A vahabita fegyveresek tizennyolc orosz katonát öltek meg Dagesztánban péntek este óta - közölte az iszlám fegyveresek parancsnokságának sajtószolgálata. A tájékoztató szerint tizenöt katonát a szombatra virradóra lezajlott harcokban öltek meg. Három orosz katonát elfogtak, és azt követően végezték ki őket, hogy szökni akartak.

Az orosz belügyminisztérium korábban arról adott hírt, hogy az iszlám harcosokkal vívott harcokban négy katona vesztette életét, tizenhárman pedig megsebesültek.

Az iszlám lázadók azt állítják, hogy ellenőrzik csaknem az egész botlihi járást, sőt szombatra virradóan további két falu, Gagatli és Andi felett is megszerezték az ellenőrzést. Az orosz erők csak azt ismerték el, hogy összecsapások voltak Gagatli térségében.



Ajánló:

A CNN angol nyelvű összeállítása.

Korábban:

Az orosz hadművelet keretében ejtőernyősök elfoglaltak egy stratégiailag fontos magaslatot. A térségben változatlanul feszült a helyzet. (1999.08.13.)