A görögországi ortodox vezetés nem kívánja fogadni a római pápát 2000-ben<br/>

Vágólapra másolva!
A görögországi Athosz hegyi "kolostor-köztársaság" ellenzi, hogy II. János Pál pápa odalátogasson Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulóján. A görög ortodox kolostorok legfőbb közigazgatási szerve ugyanis úgy véli, hogy a római egyház be kíván szivárogni az ortodox világba is.
Vágólapra másolva!

A világtól elzárkózott görögországi ortodox szerzetesi közösség közleményben tudatta, hogy nincs semmi kifogása az ellen, ha a katolikus egyházfő a (csekély számú) katolikusközösségek felkeresésére szorítkozva látogat Görögországba, de athoszi jelenléte "sértené a vallásos és nemzeti érzelmeket", "kárt okozna a görög egyháznak és az országnak".

A Vatikán levélben kérte, hogy a pápát a görög ortodox egyház is fogadja a 2000-es jubileum alkalmából. A 20 Athosz hegyi szerzetesrend vezetői által kiadott közlemény szerint "Edward
Cassidy vatikáni bíboros leveleiből kiviláglik, hogy a pápa meg akarja őrizni az ünnepségek stratégiai privilégiumát és hegemón utazást akar tenni".

Az athoszi szent közösség - az ottani ortodox kolostorok legfőbb közigazgatási szerve - elítélte azt is, hogy "a pápaság kísérleteket tesz az ortodox világba való beszivárgásra az uniátus egyház útján". (A Rómával egyesült görög katolikusokról van szó)

Különböző nemzetbeli szerzetesek valóságos kolostorvárost építettek ki a Halkidiki-félsziget keleti nyelvén 963-ban alapított görög kolostor körül. A szerzetesi közösség a külvilágtól és az idegen hatásoktól szinte teljesen elzárva, a görög államon belül teljes autonómiát élvezve működik.

(MTI)

Ajánló:

II. János Pál Pápa életrajzán kívül a városállamról is számos érdekességet olvashat, ha erre jár. (angolul)