Az osztrák lapok Jugoszlávia hosszú vajúdását jósolják<br/>

Vágólapra másolva!
A jugoszláviai ellenzék heterogén volta a Milosevic-rendszer túlélésének legfőbb garanciája. Az ellenzék egyelőre nem tudja megbuktatni Milosevicet, a Nyugat kénytelen lesz tudomásul venni, hogy a koszovói háború után is együtt kell élni vele - írta a Die Presse című osztrák lap szombaton.
Vágólapra másolva!

Milosevic verhetetlen a nemzet és a tömegek érzelmi állapotának, hangulatának érzékelésében és kihasználásában; ilyen szempontból kézenfekvő az összehasonlítása Hitlerrel és Mussolinival. Ám Milosevic bukása a Nyugatnak csak propagandagyőzelmet jelentene, ugyanis nem oldaná meg sem Bosznia, sem Koszovó problémáját, és nem vetne véget annak az elszigeteltségnek, amelybe belevitte Szerbiát. Milosevic probléma, de sajnos nem az egyetlen, amellyel a Balkánon meg kell küzdeni - írta a lap.

A Der Standard arra mutatott rá, hogy a Miloseviccsel szembenálló csoportok között minimális egyetértés sincs az ország jövőjét illetően. Pedig előbb az ellenzéknek kellene színt vallania, mielőtt hozzálát Jugoszlávia jövőképének megfestéséhez - írta a lap. Az ellenzék esélye attól függ, hogy milyen jövőképet tud felmutatni a szerbeknek, márpedig egyelőre nem nutat semmilyet. Egy program javítaná a szankciók feloldásának esélyét, s lépéskényszerbe hozná az Európai Uniót, hogy perspektívákat dolgozzon ki Jugoszlávia polgárai számára.

A választások sehová nem vezetnek: Milosevic ezt átlátszó okból ajánlja: ma még ő ellenőrzi a médiát, így némi eséllyel uszíthatna az "árulók" ellen, s ezen nem segítene az EBESZ-ellenőrzés sem. Ma az egyetlen ésszerű megoldásnak az átmeneti kormány tűnik, ennek létrehozásához azonban a testület előtt álló hosszú utat és annak célját előre ki kellene jelölni - írta a Der Standard.

(MTI)

Ajánló:

(A közkedvelt osztrák ujság a weben.)