Koszovóban összeült az átmeneti tanács <br/>

Vágólapra másolva!
Pristinában szombaton megkezdődött a koszovói átmeneti tanács második ülése, amelyen részt vesz az első tanácskozásról távol maradó Ibrahim Rugova mérsékelt koszovói albán vezető, de nincs ott Hashim Thaqi, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) politikai vezetője.
Vágólapra másolva!

A július 16-án alakult 12 fős átmeneti tanács, amelyben minden koszovói nemzetiség és politikai erő képviselteti magát, az ENSZ-közigazgatás felügyelete alatt működő legmagasabb szintű tanácsadó, nem döntéshozó testület, amelynek vezetője a dél-szerbiai tartományt irányító francia ENSZ-főmegbízott, Bernard Kouchner.

A testület az ENSZ Biztonsági Tanácsának a koszovói rendezésről szóló 1244. határozata szerint a demokratikus választások után megalakuló "autonóm kormány" hivatalba lépéséig folytatja működését. Thaqi hiányzásának oka egyelőre nem tisztázott, bár a helyi sajtó szerint az UCK-vezető külföldön tartózkodik. Az UCK képviseletében Thaqi "kabinetfőnöke", Bilal Sherif vesz részt a tanács ülésén.

A szerb közösség küldötte Artemije raskai-prizreni püspök, a belgrádi kormánnyal szembenálló koszovói szerb ortodox egyház feje, valamint Momcilo Trajkovic, a (koszovói) Szerb Ellenállási Mozgalom vezetője. A bosnyák és a cigány kisebbséget 1-1 politikus képviseli. A Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) arra hivatkozva bojkottálta a testület első ülését, hogy az UCK aránytalanul nagy szerepet kapott a tanácsban.

(MTI)