Sztyepasin egyéni jelöltként indul a képviselő-választásokon<br/>

Vágólapra másolva!
Bár több jobboldali választási tömörülés soraiba hívta a volt orosz miniszterelnököt, Szergej Sztyepasin úgy döntött, egyéni jelöltként indul a decemberi képviselő-választásokon.
Vágólapra másolva!

Szergej Sztyepasin volt orosz kormányfő - akit két hete menesztett posztjáról Borisz Jelcin elnök - határozottan elutasította, hogy ismét állami szolgálatba álljon. "Egyértelmű, hogy indulok a duma-választásokon, és a politikában maradok" - mondta Sztyepasin Szentpéterváron, ahol egyéni választókörzetben indul a decemberi képviselő-választásokon.

Az alig három hónapos miniszterelnöksége alatt jelentős népszerűségre szert tett Sztyepasint több jobboldali választási tömörülés is soraiba hívta - köztük a liberális Jabloko, a Haza-Egész Oroszország, és a hatalompárti Otthonunk Oroszország.
A volt kormányfő azonban végül úgy döntött, hogy független jelöltként indul a duma-választásokon.
A jobboldali erők torzsalkodásai egyelőre kizárják egy szélesebb szövetség létrehozását, de Sztyepasin szerint könnyen lehetséges, hogy a jobboldali frakciók már a duma-választások után létrehozzák koalíciójukat.

Sztyepasin nem zárta ki, hogy esetleg indulna a szentpétervári kormányzó-választásokon is, de egyelőre nem tartotta időszerűnek e kérdésfelvetést.

(MTI)

Ajánló:

Sajnos csak orosz nyelven olvasható.