Az ausztrál miniszterelnök lehetségesnek tartja, hogy bocsánatot kér a bennszülöttektől családjaik s

Vágólapra másolva!
John Howard ausztrál miniszterelnök elképzelhetőnek tartja, hogy a nemzet nevében bocsánatot kér az őslakosoktól az előző kormányok asszimilációs kultúrpolitikája miatt. Ausztráliában az 1880-as és 1960-as évek között ugyanis bennszülött gyerekek ezreit vették el szüleiktől, hogy fehér családokban nevelkedjenek fel.
Vágólapra másolva!

Howard parlamenti képviselők előtt változatlanul úgy vélekedett, hogy a hivatalos "bocsánatkérés" nem lenne helyénvaló, az "általános megbánás kifejezésre juttatása" inkább megfelelőnek mutatkozik.

Kevin Andrews, a liberális-nacionalista ausztrál kormány szóvivője hozzátette: a miniszterelnök szerint a mostani nemzedék nem vonható felelősségre az előző ausztrál generációk tettei miatt, és nem hiszi, hogy akkoriban az emberek általában rosszindulatúan jártak volna el.

Az ország egyetlen bennszülött politikusa, Aden Ridgeway (Ausztráliai Demokrata Párt) a héten terjeszti elő parlamenti beszédében a bocsánatkérés megfogalmazására tett indítványát.

Az őslakosok határozott követelése és számos közéleti személyiség bírálata ellenére Howard mindezidáig elutasította a hivatalos bocsánatkérést. Elemzők szerint a kormányfő attól tart, hogy egy ilyen lépés kártérítési igények áradatát indíthatja el. Egy ausztrál emberi jogi szervezet 1997-ben készített jelentésében ugyanis megállapította, hogy az asszimilációs politika a népirtás egyik formája volt, és az úgynevezett "ellopott nemzedék" kártérítésre jogosult.

Ausztrália 386 ezer őslakosa az ország lakosságának 2,1 százalékát teszi ki, életkörülményeik azonban lényegesen rosszabbak, mint a lakosság többi részének - várható élettartamuk mintegy 20 évvel rövidebb.

(MTI)

Ajánló:

Ismerje meg Ausztráliát! (angolul)