Szlovákiában nem lesz népszavazás a nyelvtörvényről

Rudolf Schuster, szlovák államfő nem ír ki népszavazást az ellenzék 460.000 aláírással megerősített követelése ellenére sem. A referendum szorgalmazói a szlovák nyelv hivatalos ügyekben való kizárólagosságát, és a stratégiai vállalatok privatizálásának megtiltását akarták elérni.

A szlovák ellenzék két vezető pártja, a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), és a Jan Slota féle Szlovák Nemzeti Párt (SNS) népszavazás kiírását követelte két kérdésben. Az egyik kérdés elfogadása azt a célt szolgálta volna, hogy csak a szlovák nyelvet lehessen hivatalos érintkezésekben használni. A másik a stratégiai vállalatok privatizálását tiltotta volna meg a kormánynak.

Az első kérdés elfogadása elsősorban a magyar kisebbség helyzetét ronthatta volna, és az új szlovák kormány nehezen meghozott nyelvtörvényét kellett volna megváltoztatni hozzá.

Schuster, aki májusban Meciarral szemben nyerte meg az elnökválasztást, komoly alkotmányjogi problémával állt szemben. Az alkotmány értelmében ennyi aláírás a referendum kiírására kötelezi az államfőt. Ugyanakkor a szlovák alaptörvény tiltja, hogy alapvető emberi jogi kérdésekben népszavazást tartsanak. Schuster hat független jogászcsoporttól kért véleményt döntése előtt, és csupán egy javasolta ezek közül a választás megtartását. Az államfő hamarosan olyan törvénymódosítást kezdeményez, melynek értelmében döntés előtt is ki lehetne kérni az Alkotmánybíróság véleményét. Erre a jelenlegi szlovák törvények szerint nincs lehetőség.

Schuster döntésével egyetért Mikulas Dzurinda, szlovák kormányfő, és Bugár Béla, a kormánykoalícióban részvevő Magyar Koalíció Pártjának elnöke is.

Meciar és Slota tiltakoznak a döntés ellen. Meciar kilátásba helyezte, hogy pártja kész a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulni a népszavazás megtartásáért. A volt kormányfő közölte: "Ha a jog és a demokrácia útjai járhatatlanok, akkor számolni kell azzal, hogy ez más döntési síkokra tereli a politikát, más síkra a tiltakozásokat." Bugár szerint az utóbbi kijelentést fenyegetésnek lehet tekinteni, és várhatóan nem nyugszanak meg a kisebbségek ellenes kedélyek Szlovákiában.

(MTI)

Ajánló:

Csak szlovákul