Folytatódik a titkosszolgálati botrány Svájcban<br/>

Vágólapra másolva!
Svájcban folytatódik a katonai titkosszolgálatnál kirobbant botrány. A jelek szerint egyre komolyabban veszik Dino Belassi ügynök állítását, amely szerint főnökei megbízásából azért sikkasztott, hogy titkos hadsereget állítson fel.
Vágólapra másolva!

A legújabb fejleményekről a svájci rádió számolt be: eszerint átkutatták és lepecsételték a szervezet felfüggesztett vezetőjének, Peter Reglinek, valamint két vezető munkatársának dolgozószobáját, és ezt a két személyt is felfüggesztették állásukból. A rádió úgy tudja, hogy Belassi - aki fegyverraktárt tartott fenn Bernben - legális úton, minden szükséges engedéllyel ellátva vásárolt mintegy száz maroklőfegyvert, amelyek közül többet el is adott. Belassi ügyvédje viszont határozottan kijelentette: védence Peter Reglitől kapta a feladatot, hogy fiktív könyveléssel pénzt sikkasszon a védelmi minisztérium költségvetéséből egy a kormánytól független titkosszolgálat kíépítésére. Ehhez kellettek a fegyverek és a Graz melletti Doblban építtetett konspirációs ház. Adolf Ogi védelmi és sportminiszter, akinek a hatáskörébe a katonai titkosszolgálat tartozik elmondta: nem tud titkos hadseregről és bízik Peter Regliben, de átfogó vizsgálatot és teljes bizonyosságot akar.

Egy katonai szakíró szerint titkos hadseregnek csak a hidegháborúban volt értelme. Ma már nincs ellenfél, amely igazolná egy ilyen csapat kiépítését. A botrány fő veszélye az lehet, hogy a külföldi partnerszolgálatok információforrásai elapadnak, ha úgy ítélik meg, hogy a svájci szolgálatnál nincs megfelelő rend.

(MTI)

Korábban: