A fülöp-szigeteki mohamedánok és a katonák ismét véres harcba keveredtek<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb véres összecsapásra került sor a fülöp-szigeteki csapatok és a muszlim gerillák között, mely - a hadsereg szerint - a lázadók 37 emberének elvesztésével járt az ország déli mindanaoi tartományában. A veszteségekről mindkét oldalon eltérően nyilatkoznak. A harc felrúgta a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) és a katonaság között februárban kötött ingatag tűzszüneti megállapodást.
Vágólapra másolva!

A tűzharc szerdán kezdődött, amikor a hadsereg megpróbált egy négy éves kislányt kiszabadítani a gerillák fogságából – állítja a hadsereg szóvivője. A gerillák 37 emberének elvesztéséről a katonák onnan értesültek, hogy sikeresen lehallgatták a lázadók rádióját. Saját veszteségeiket 13 sérültre teszik.

A Moro egyik vezetője szerint azonban csak egy társuk esett el a harcban, de ők 9 katonát öltek meg. Elmondta, hogy szervezetük nem foglakozik emberrablással és a harc akkor kezdődött, amikor a katonák megtámadták basilani táborukat, amit természetesen minden körülmények között meg akarnak védeni.

A tűzszüneti egyezményben foglaltak szerint a kormány a gerillák néhány támaszpontjának ellenőrzésével a hadsereget bízta meg, és nem tudni, hogy a támadást ért Basilan támaszpont is ezek közé tartozott-e.

A Moro a tűzszüneti bizottságot vádolja fegyveres összetűzésért és reméli, hogy a testület még azelőtt megakadályozza a további harcokat, mielőtt rosszabbra fordulna a helyzet.

A MILF évtizedek óta azért küzd, hogy független muszlim államot alapíthasson a Fülöp-szigetek déli részén, ennek érdekében béketárgyalást is kezdett a kormánnyal.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A CIA adattárából. (angolul)