Kelet-Timor történelme

A Kis-Szunda-szigetekhez tartozó Timort a portugálok 1520-ban fedezték fel, s a sziget keleti felét elfoglalva 1633-ban gyarmatosították. 1942 és 1945 között Indonéziával együtt a sziget is japán megszállás alatt állt.
1945. augusztus 17-én Indonézia kikiáltotta függetlenségét Hollandiától, a Kelet-Timorra visszatért portugálok viszont brutálisan leverték az önállóságot követelő lakosság felkelését. Miután 1974-ben Portugáliában megdöntötték Salazar diktatúráját, még az év őszén megkezdődtek az első indonéz- portugál tárgyalások Kelet-Timor dekolonizációjáról. A szigeten 1975 májusa és novembere között öt politikai párt alakult a függetlenség előkészítésére, közülük a FRETILIN (Kelet-Timor Függetlenségének Forradalmi Frontja) játszotta a továbbiakban a legfontosabb szerepet.

1975 augusztusában polgárháború robbant ki a teljes függetlenség hívei és az indonézbarát pártok között. A harcokból a FRETILIN került ki győztesen: 1975. augusztus 20-án elfoglalta Dilit, a fővárost, majd az ország nagy részét, s 1975. november 28-án kikiáltotta a függetlenséget.

A portugálok távozása után 1975. december 7-én az indonéz hadsereg szállta meg a 14 874 négyzetkilométernyi szigetrészt, amelyet 1976. július 17-én 27. tartományként Indonéziához csatoltak. Az ENSZ nem ismerte el Kelet-Timor megszállását, s csak azt a felhatalmazást tekintette érvényesnek, amelyet Portugáliának adott a terület igazgatására a függetlenség megvalósításáig.

Az indonéz uralom minden eszközt bevetett a tartomány pacifikálása érdekében. A nemzetközi emberi jogi szervezetek értékelése szerint szabályos népirtást hajtott végre. (1975 óta több mint 200 ezren vesztették életüket az indonéz hadsereg akciói, illetve a rossz élelmezés miatt) Betiltották a politizálást, a gyülekezést, a szervezkedést. Jáváról és Baliról muzulmán földműveseket telepített be az őslakosok helyébe, hogy kisebbséggé tegyék azokat saját hazájukban.
A FRETILIN gerillaharcba kezdett a megszállók ellen José Xanana Gusmao vezetésével, akit 1992 novemberében elfogtak és húszévi börtönre ítéltek. Az önállóságért folytatott békés küzdelemben kiemelkedő szerepet játszott a katolikus egyház. A Kelet-Timoron élő mintegy 860 ezer ember 91,4 százaléka római katolikus, míg az Indonéziában uralkodó iszlámot csupán 1,7 százalék követi. Az egyház minden alkalmat megragadott az indonéz önkényeskedések (pl. a bennszülött asszonyok szisztematikus sterilizálási programja) és a kegyetlen vérengzések elleni tiltakozásra.

A segélyszervezetek által a nélkülöző lakosságnak gyűjtött összegek általában nem értek célba, többségükre a 15 ezres megszálló katonaság tette rá a kezét. A kelet-timoriak küzdelme iránti nemzetközi figyelem és rokonszenv megnyilvánulásának jeleként a Nobel-bizottság az 1996. évi Nobel-békedíjat Carlos Belo kelet- timori püspöknek és José Ramos Hortának, az ellenállás vezetőjének ítélte, a kelet-timori konfliktus igazságos és békés rendezése érdekében tett erőfeszítéseikért.

A Kelet-Timor annektálását véglegesnek nyilvánító korábbi indonéz államfő, Suharto helyére 1998 májusában az addigi alelnök, Jusuf Habibi került. Ő kilátásba helyezte: ha az ellenállók beszüntetik harcukat, nagyobb autonómiát biztosító különleges státussal ruházzák fel a területet.
Újabb lépésként 1999. Január 27-én az indonéz kormány közölte: ha a kelet-timoriak többsége népszavazáson utasítja el az autonómiatervet, Jakarta kész fontolóra venni a szigetrész függetlenségét. Mindkét bejelentés véres összecsapásokat váltott ki, melyeknek az április 21-I béke-megállapodás igyekezett gátat vetni. Ezt a februárban börtönből házi őrizetbe helyezett Xanana Gusmao, az elszakadást ellenző milíciák képviseletében Domingos Soares, és Carlos Belo püspök, a kelet-timoriak szellemi vezetője írta alá.

1999. május 5-én - hatévi tárgyalássorozat után - Indonézia és Portugália New Yorkban aláírta a Kelet-Timor jövőjéről szóló megállapodást, amely rögzítette a terület autonómiájának tervét, a szükséges biztonsági intézkedéseket és a népszavazás mikéntjét.

Az ENSZ kelet-timori missziója (UNAMET) kapta feladatul a referendum előkészítését és felügyeletét 900 külföldi munkatárs (köztük 274 polgári ENSZ-rendőr), valamint a helyi biztonsági erők segítségével.
Az UNAMET közvetítésével a szembenálló felek június 18-án újabb megállapodást kötöttek az erőszakos cselekmények beszüntetéséről, de miután azok folytatódtak (még ENSZ-irodákat is támadás ért), a világszervezet a jelenlegi időpontra halasztotta az eredetileg augusztus 8-ra kitűzött szavazást.

Közben megindult a fegyveresek leszerelése: június-júliusban több száz függetlenségért küzdő partizán tette le a fegyvert. Augusztus 9-én Diliben a függetlenségpárti Timori Ellenállás Nemzeti Tanácsa (CNRT) és a Domingos-vezette indonézbarát BRTT megállapodott, hogy tiszteletben tartják egymás jogait, biztosítják a népszavazás békés lefolyását. Ennek ellenére további, főleg az indonézbarát csoportok számlájára írható véres cselekmények sora nyomta rá bélyegét az augusztus 14-én megindult választási hadjáratra.

(MTI)