Az állítólagos orosz pénzmosási ügyben szereplőkről listát közölt a Corriere della Sera című olasz lap

A Corriere della Sera című olasz lap pénteki számában nyilvánosságra hozta az eddig ismeretlen névsort, amelyen kizárólag orosz állampolgárok szerepelnek. A listán az a 24 ember szerepel, akiknek állítólagos pénzmosási ügyében a svájci államügyészség nyomozást folytat. A nyomozást elrendelő svájci ügyészségi irat Daniel Devaud vizsgálóbíró aláírását viseli.

A listán többek között rajta van az állítólagos korrupciós ügyében már eddig is sűrűn emlegetett Pavel Borogyin, a Kreml kincstárnoka, de újdonság Oleg Sziletszkij, Borogyin vejének neve, aki az utóbbi években üstökösként tűnt fel mint üzletember. A svájci ügyészség gondosan számba vette a feleségeket, gyermekeket, rokonokat is, nyilvánvalóan arra gyanakszanak, hogy némelyek a családtagokat is felhasználhatták strómanként a tisztázatlanul szerzett pénzek legalizálására. Oleg Szoszkovec miniszterelnök-helyettes, aki a Kreml harmadik legmagasabb beosztású embere volt 1996. júniusi menesztéséig, egyike annak az öt vezető személyiségnek, aki ellen az amerikai hatóságok is nyomozást folytatnak a New York-i pénzmosási botrány kapcsán. A politikából való távozása után az üzleti világban bukkant fel a neve, főleg zavaros nemzetközi alumíniumkereskedelmi tranzakciókban.

A milánói lap rendületlenül folytatja kampányát Borisz Jelcin orosz elnök és környezetének állítólagos korrupciós ügyei ellen. Augusztus 26-i számában közölt elsőként leleplező cikket arról, hogy Bahgjet Pacolli, a Kreml felújításával megbízott, koszovói származású svájci építési vállalkozó pénzelte a Jelcin család svájci bankszámláit, és állítólag egymillió dollárt is átutalt az elnök személyes céljára egy budapesti bankba. A Kreml, a Mabetex és Pacolli viszautasított minden vádat. A svájci hivatalnokok elmondták: júliusban nyomoztak a számlák ügyében, de az orosz hivatalnokok meggátolták őket azon bizonyitékok megszerzésében, miszerint a svájci Mabetex több millió dollár kenőpénzt fizetett.

Az orosz államfő akkor veszítette el az olasz sajtó jóindulatát, amikor nemrégiben menesztette Sztyepasin kormányfőt, és Vlagyimir Putyint, a titkosszolgálat volt vezetőjét nevezte ki a helyére. Az olasz lapok azzal gyanúsítják Jelcin elnököt, hogy tisztátalan eszközökkel akarja megőrizni ingatag hatalmát, amely alatt családja és környezete vagyonokat harácsolt össze.

Georgij Csuglazov, az orosz ügyészségi iroda nyomozója, aki felelős a svájci Mabetex cég körüli botrányért, ezen a héten Svájcba repült volna, hogy megvitassa az esetet svájci hivatalnokokkal. Ám nem ő, hanem egy másik, a pénzmosási botránytól független nyomozó utazott. Az orosz ügyészségi hivatalban folyamatos személycserék vannak azóta, amióta a kenőpénz-botrány napvilágot látott.

Pénteken az Orosz Ügyészi Hivatal Nyomozói Osztályának tisztviselői elmondták: Csuglazov már nem dolgozik ott. Arra a kérdésre, hogy most ki foglalkozik a Mabetex-üggyel, az egyik alkalmazott ezt válaszolta: most minden megváltozott, még nem mondhatunk semmit. Jurij Szkuratovot, az orosz ügyészség volt vezetőjét, aki előszöt felhívta a sváci hatóságok figyelmét erre az ügyre, rögtön elbocsátották. Menesztését egy videófelvételre alapozták, melyen két prostituálttal volt látható egy rá hasonlító férfi. A kazettát a tévében is bemutatták. Szkuratov elmondta: azért bocsátották el, hogy megóvják akollégáit a korrupció vizsgálatától. Szkuratov utódját, Jurij Csajkát, szintén elbocsátották, és egy kevésbe fontos miniszteri tárcát kapott a múlt hónapban. Őt Vlagyimir Usztyinov követte, aki mint mondta: tovább folytatja az összes fontos ügy nyomozását.

Borisz Jelcin pénteken találkozott az orosz belbiztonság szolgálat (FBSZ) vezetőjével, hogy megvitassák az orosz kenőpénz-botrányt. Az FSZB vezetője, Nyikolaj Patrusev a találkozó után elmondta: a New Yorkon keresztül végzett állítólagos orosz pénzmosásról keringő hírek az amerikai választásokkal összefüggő politikai ügyek.

Közben Olaszországban is megindult egy pénzügyi nyomozás, amelynek szálai esetleg a Kremlhez vezethetnek. Az észak-itáliai Como ügyészsége vizsgálja, hogy nem oroszországi megrendelések kieszközlését szolgálták-e azok a líramilliárdok, amelyeket a Kreml felújítását végző Pacolli-birodalom egyik alvállalkozója, az Oak bútorgyár juttatott külföldre törvényellenesen.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.

(MTI)

Ajánló:

(olaszul)

Korábban: