Ismét elvesztek a scientologisták dokumentumai<br/>

Vágólapra másolva!
Franciaországban nyomozást indítottak amiatt, hogy már másodszorra tűntek el azok a dokumentumok, amelyeket bizonyítékul akarnak felhasználni a scientologisták elleni perben.
Vágólapra másolva!

A scientologisták hét tagját perelték be csalás vádjával, de nem folytatódhat a bírósági eljárás, amíg nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Az igazságügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy nyomozást indít az ügyben. A nyomozók hamarosan Marseille-be érkeznek, ahol az eljárás folyik.
"Először még emberi mulastásnak tűnt a dolog, de másodszorra már inkább szabotázsnak" - mondta Elisabeth Guigou igazságügyi miniszter.

Az első köteg dokumentum Párizsban semmisült meg. A második köteget, amely a scientologisták tagjairól és a vallási közösség anyagi helyzetéről szóló adatokat tartalmazott, egy adminisztrációs hiba folytán az írnokok véletlenül kidobták.

"Az, hogy hasonló eset Párizsban és Marseille-ben is előfordult, arra utal, hogy ez semmiképp sem lehetett véletlen" - mondta Denis Barthelemy, egy, a minisztériumon belüli bizottság főtitkára. A bizottság a vallási szekták ellen küzd.

Franciaország nem ismeri el vallásként a scientologizmust, ahogy az Egyesült Államok sem.

A szektát 1954-ben alapították, a legtöbb híve az Egyesült államokban van. Mintegy 8 millió követője van világszerte, ebből 4000-ren Franciaországban élnek. Tagjai között van számos filmsztár is, például Tom Cruise, John Travolta, Kristie Alley és Lisa Marie Presley.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.