Izrael már 200 palesztin foglyot szabadon engedett a békemegállapodás értelmében<br/>

Vágólapra másolva!
Izrael a vasárnap aláírt békemegállapodással összhangban csütörtökön megkezdte a bebörtönzött palesztinok szabadon bocsátását. Négy, foglyokkal teli autóbusz hagyta el napfelkelte után a sikmai börtönt, és már 200 embert szabadon engedtek közülük.
Vágólapra másolva!

A frissen szabadult palesztinokat a Jordán folyó nyugati partvidékén és a Gáza övezetben lévő katonai ellenőrző pontokhoz vitték, ahol családjaikkal találkozhattak. Az izraeli rádió szerint a csütörtökön szabadon bocsátott palesztinok közül 150-en palesztinokat öltek meg, 17-en izraelieket sebesítettek meg könnyebben, a többiek pedig egyéb törvénysértéseket követtek el. A legújabb megállapodás értelmében Izrael összesen 350 bebörtönzött palesztint enged szabadon. További 150 személy a tervek szerint október 8-án nyeri vissza szabadságát.

A izraeli hadsereg bejelentette, hogy csütörtöktől - egy nappal a zsidó újév előtt - lezárják az izraeli területeket a palesztinok előtt. Az éjféltől érvényes általános zárlat a Jordán nyugati partvidékére és a Gáza-övezetre vonatkozik. A belépési tilalom alól palesztinok csak sürgős emberiességi esetekben, illetve különleges engedély birtokában kaphatnak felmentést.

Az izraeli hadsereg ünnepek előtt biztonsági megfontolásokból rendszerint lezárja Ciszjordániát és a Gáza-övezetet. A palesztinok ezeket a lépéseket kollektív büntetésnek tekintik.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban: