Lövések nélkül foglaltak el a szövetségesek egy újabb falut Dagesztánban<br/>

Vágólapra másolva!
Dagesztánban a szövetségi erők hétfőn egy újabb falut vontak ellenőrzésük alá Novolakszkoje járásban. Az orosz csapatok és a dagesztáni önkéntesek harc nélkül vonultak be a településre, amelyet egyetlen lövés nélkül adtak fel az iszlám fegyveresek.
Vágólapra másolva!

Sámil Bászájev csecsen hadúr a hét végén Groznijban bejelentette: fegyveresei kivonultak a dagesztáni falvakból. Ennek ellenére újabb orosz csapatokat küldenek Dagesztánba, ugyanis az orosz hadvezetés változatlanul tart egy esetleges Csecsenföldről kiinduló akciótól.

Hétfőn az orosz hadsereg elitegységének számító északi flottából vezényeltek Dagesztánba egy zászlóaljnyi tengerészgyalogost. Vlagyimir Kurojedov, az orosz haditengerészet parancsnoka elmondta: más elitegységek is készenlétben állnak, és szükség esetén újabb tengerészgyalogosok érkeznek az észak-kaukázusi köztársaságba.

Az oroszok többsége úgy véli: a hadsereg bevetésével kell rendet teremteni Dagesztánban. A hétfői moszkvai terrorista merénylet előtt készített felmérés szerint a megkérdezettek 54 százaléka a katonai akciók híve, viszont csak 37,2 százalék tartja szükségesnek rendkívüli állapot bevezetését a köztársaságban, és egész Oroszországban csak 5,3 százalék ítéli szükségesnek ezt az intézkedést. Az oroszok kétharmada úgy gondolja, hogy Oroszországnak joga van Csecsenföldön is csapásokat mérni az iszlám szélsőségesekre, de a megkérdezettek 88,2 százaléka a csecsen szakadárok elleni atomfegyverek bevetését határozottan elveti.

(MTI)

Korábban: