Népszavazás kezdődött Algériában<br/>

Vágólapra másolva!
Népszavazás kezdődött csütörtökön Algériában a nemzeti megbékélésről és olyan mohamedán felkelők közkegyelemben részesítéséről, akiknek kezéhez nem tapad vér. Az erőszak azonban eközben sem csitul az országban, iszlám fegyveresek szerdán Dzsidzselli mellett meggyilkoltak két katonát.
Vágólapra másolva!

Az amnesztiát Abdelaziz Buteflika elnök hirdette meg, de össznépi jóváhagyást kért a törvényhez. Kegyelmet azok a lázadók kapnak, akik nem ontottak vért, ám kétséges, hogy a 17,5 millió szavazásra jogosult állampolgár jóváhagyja a tervet. Buteflika bejelentette: lemond, ha a nép elveti tervét, amelynek célja az iszlám fegyveresek visszatagolása az algériai társadalomba. A szavazás eredményét leghamarabb helyi idő szerint péntek délelőtt lehet megtudni.

Az amnesztia - ha megszavazzák - a július 13-i parlamenti kihirdetéstől számítva hat hónapig, vagyis január 13-ig lesz érvényben. Egy múlt heti bejelentés szerint eddig mintegy 300 muzulmán szélsőséges kérte, hogy közkegyelemben részesülhessen.

Szerdán Dzsidzselli mellett meggyilkoltak két katonát. Éppen taxin Algír felé tartottak, amikor egy csapdának állított úttorlasz mögül iszlám fegyveresek támadták meg őket, s mindkettőjük torkát elvágták.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)