Egyelőre nincs napirenden Jelcin lemondása<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz törvényhozás vezetői pénteken úgy nyilatkoztak, hogy a sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem lesz rendkívüli állapot, és nem írnak ki idő előtti választásokat.
Vágólapra másolva!

Az orosz felsőházban, a Szövetségi Tanácsban nem tűzték napirendre annak a felhívásnak a megvitatását, amely lemondásra szólítaná fel Borisz Jelcin államfőt, amiért gyakorlatilag irányítás nélkül maradt az ország.
A szenátorok harmada szerint azonban szükség lenne a kérdés napirendre tűzésére, ezért nem kizárt, hogy a felsőház valamelyik következő ülésén téma lesz az államfő lemondásának kérdése.

Változatlanul tartják magukat azok a híresztelések, hogy az orosz elnök a jövő hét elején állítólag lemond, egészségi állapotára hivatkozva. Ezt egyértelműen cáfolta Gennagyij Szeleznyov, az alsóház elnöke, aki szerint pletykákról van szó, nem lesz rendkívüli állapot, és a választásokat is idejében lebonyolítják. A képviselőválasztások decemberben, az elnökválasztás pedig jővő júniusban lesz - mondta Szeleznyov.

Az orosz alsóház pénteki ülését ismét Vlagyimir Zsirinovszkij zavarta meg. A Liberális Demokrata Párt vezére túlfűtött érzelmekkel nyilatkozott a dagesztáni helyzet, illetve ezzel összefüggésben a sorozás kérdéseiről, azt hangoztatva, hogy igenis az újoncokat kell harcba küldeni, mert "nincs más hadseregünk". Az orosz fiatalokat védő képviselők viszont a tartalékos ezredes Zsirinovszkijnak azt válaszolták, hogy "az ilyen gyász-ezredeseket a falhoz kellene állítani". A szóváltás dossziédobálózássá fajult.
A történtek miatt a duma egy hónapra megvonta a szót Zsirinovszkijtól.

(MTI)

Ajánló:

(oroszul)

Korábban: