Kém volt a brit egyetemi tanár<br/>

Vágólapra másolva!
Egy brit egyetemi tanár 12 éven át kémkedett az NDK egykori titkosszolgálata, a Stasi számára - jelentette péntek este a BBC.
Vágólapra másolva!

Robin Pearsont, az északkelet-angliai Hull egyetemének gazdaságtörténeti tanárát 1977-ben szervezte be a volt keletnémet szolgálat.

Az Armin fedőnév alatt tevékenykedő brit professzor azoknak a barátainak és kollegáinak nevét adta ki a Stasinak, akik különböző nemzetközi szervezetnek, így a NATO-nak dolgoztak.

A MI5, a brit elhárítás már 1994-ben kiderítette, hogy ki Armin, de semmiféle jogi eljárást nem indítottak ellene.

A BBC egyik vasárnapi műsorában részletesebben is beszámol a kémügyről.

(MTI)