Legalább 35 halálos áldozata van az indiai választásoknak<br/>

Vágólapra másolva!
Az indiai választások harmadik szakaszáig legalább harmincöten haltak meg a merényletekben. A legtöbb áldozat rendőr és választási tisztviselő.
Vágólapra másolva!

Legalább harmincöt halálos áldozatot követeltek szombaton Indiában az általános választások harmadik szakaszában végrehajtott robbantásos merényletek.

Indiai rendőr a szavazókat tereli

Fotó: Kamal Kishore

Az aknák a keleti Bihar szövetségi államban robbantak fel. Az ENSZ helyi illetékese azt mondta a Reutersnak, hogy a merényletek mögött a radikális Maoista Kommunista Központ áll, amely korábban a választások bojkottjára szólított fel. Az állambiztonsági erőkkel föld alatti harcot folytató kommunisták, akik a nincstelen Bihar államban a szegények jogaiért harcolnak, megfenyegették az embereket: ha elmennek szavazni, levágják a kezüket.

Bihar és a szomszédos Uttar Prades szövetségi állam adja az indiai parlament mandátumainak közel negyedét. A két államban - ahol a választásokat rendszerint erőszakos események és csalások kísérik - a szavazópolgárok három nap alatt adhatják le voksukat.

Indiában az általános választásokat egy hónapra széthúzva, négy régióban, eltérő időpontban tartják meg, azért, hogy a biztonsági erők hatékonyabban tudják biztosítani a szavazás rendjét.

(MTI)

Ajánló:

A legfrissebb hírek (angolul)

Korábban:

1999. 09. 05. vasárnap