Putyin szerint tévesek a sajtóértesülések az orosz pénzmosási botránnyal kapcsolatban<br/>

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő az Egyesült Államokból visszatérve ismét megerősítette, hogy valóban folyt pénzmosás. Azonban azt mondta: tévesek a Bank of New York-i pénzmosással kapcsolatos sajtóértesülések.
Vágólapra másolva!

"A Bank of New York orosz pénzmosási botránya kapcsán közölt sajtójelentések nem nyertek megerősítést" - mondta Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, amikor beszámolt az orosz igazságügyi szervek egyesült államokbeli látogatásáról.

Putyin azt követően nyilatkozott az újságíróknak, hogy a Kremlben megbeszélést folytatott Borisz Jelcin orosz államfővel, akit tájékoztatott az orosz ügyészi, rendőri és belbiztonsági képviselők amerikai tárgyalásainak eredményeiről. Az orosz delegáció adatokat adott át az amerikai félnek, illetőleg kapott is információkat.

Az orosz kormányfő elmondta, hogy tovább folytatják a pénzmosási botrány kivizsgálását. Ennek keretében a közeljövőben az amerikai titkosszolgálatok vezetőkből és szakértőkből álló küldöttsége érkezik Moszkvába.
"A tőkemenekítés problémája nem csak Oroszországban létezik" - tette hozzá az orosz kormányfő.

A leváltásával kapcsolatos híresztelésekre reagálva Putyin kijelentette: egyáltalában nem zavarják a munkában ezek a pletykák, és mindaddig ellátja a kormányfői teendőket, amíg az orosz államfő nem dönt másként.

Moszkvában már két hete terjengenek olyan értesülések, hogy Jelcin még szeptemberben lemond, de előbb Alekszander Lebegy ejtőernyős tábornokot, jelenlegi krasznojarszki kormányzót nevezi ki miniszterelnöknek, az elnökválasztásokat pedig decemberre hozzák előre. A híreszteléseket Jelcin szóvivője, Dmitrij Jakuskin vasárnap határozottan cáfolta.

(MTI)

Ajánló:

(oroszul)

Korábban:

1999. 08. 26. csütörtök