Több százan tiltakoztak a Hamász-vezetők letartóztatása miatt<br/>

Vágólapra másolva!
A Jordán folyó nyugati partvidékének egyik egyetemén a Hamász több száz támogatója tiltakozott szerdán a fegyveres szervezet három vezetőjének jordániai letartóztatása ellen. A tüntetők bunkósbotokkal szétverték egy börtön kartonpapírból készült modelljét.
Vágólapra másolva!

A letartóztatások megzavarják az arab világot - hangoztatták a tüntetők. Mohammed Hader, a nábluszi An-Nadzsa Egyetem diákfalujának Hamász-vezetője elmondta: Jordánia Izrael és az Egyesült Államok nyomásának engedett.

Mahmud Zahar Hamász-szóvivő Abdalláh jordánai király igen rossz lépésének minősítette az őrizetbe vételeket, és elmondta: a Hamász központjának számító Gáza-övezet Hamász-vezetői találkozót kértek Abdalláh királytól, hogy rábírják a letartóztatottak szabadon bocsátására.

Zahar és a diákok mindazonáltal ügyeltek arra, hogy ne bírálják túl hevesen Jordániát, amelynek lakosai többségükben palesztinok, és az új jordániai uralkodót sem akarták provokálni.

Ehud Barak izraeli miniszterelnök szerdán elismerően szólt a Hamásszal való leszámolásról, mondván: az iszlám fegyveres csoport három vezetőjének őrizetbe vétele segít féken tartani egy nagyon veszélyes szervezetet.

A Hamász a múltban pokolgépes merényletek sorát hajtotta végre Izraelben abban a reményben, hogy általuk sikerül zátonyra futtatnia a közel-keleti békefolyamatot.

(MTI)

Ajánló:

A Hamász célkitűzései(angolul)

Korábban: