Az északír kormány megalakulása után az Ír Köztársasági Hadsereg kész leszerelést kezdeni<br/>

Vágólapra másolva!
Martin McGuinness, az északír katolikus Sinn Fein párt fő tárgyalója az északír békemegállapodás megvalósításának folyamatában, jelezte, hogy a köztársasági mozgalom hajlandó kompromisszumot kötni fegyveres szárnya, az IRA leszerelésének kérdésében, ha David Trimble északír kormányfő is enyhít álláspontján, és hozzálát a tartományi kormány felállításához.
Vágólapra másolva!

McGuinness a brit Munkáspárt Bournemouthban folyó éves konferenciáján beszélt erről, amidőn üdvözölte az ulsteri unionisták (UUP) mérsékelt szárnya által kidolgozott kompromisszumos javaslatot a nagypénteki békemegállapodás megvalósításáról.
Stephen King, a legnagyobb északír politikai párt, az UUP politikai tanácsadója által papírra fektetett elképzelés szerint David Trimble kormányfőnek és a pártnak engednie kellene abból, hogy ragaszkodik az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) leszereléséhez a kormány felállítása előtt.

David Trimble északír kormányfőJavaslata értelmében a pártnak áldását kellene adni a kormányalakításra azon az alapon, hogy négy héttel a kabinet létrejötte után az IRA terrorcsoport hozzálát fegyverei beszolgáltatásához. David Trimble kormányfőnek - pártja keményvonalasainak megnyugtatásul - a kormány létrejötte előtt írásban kell adnia lemondását arra az esetre, ha nem valósul meg az IRA leszerelése.

Az Ulsteri Unionista Párt a nyáron megakadályozta az északír tartományi kormány létrejöttét, az "előbb fegyvert, utána miniszteri széket" elvük alapján. Az északír kormányfő pártja addig nem akarja befogadni a kabinetbe a katolikus Sinn Fein képviselőit, amíg a legnagyobb terrorcsoport - a párt fegyveres szárnya -, az IRA, nem lát hozzá a leszereléshez.

Martin McGuinness a Labour-konferencián elmondott beszédében kijelentette, hogy David Trimble kormányfő elősegítené a békefolyamatot, ha elfogadná saját mérsékeltjei javaslatát.
Hozzátette azonban, személy szerint nem ért egyet teljes mértékben a kidolgozott kompromisszummal, mert az a nagypénteki megállapodás megsértését jelentené, hiszen az egyezség nem tartja a kormányalakítás előfeltételének a leszerelést. De mint mondta, a javaslat alapján meg lehetne találni a kiutat a kormányalakítás, ill. leszerelés ördögi köréből.

(MTI)

Ajánló:

Minden, amit északírekről tudni érdemes. (angolul)

Korábban:

(1999.07.13.)