Margaret Thatcher Pinochet szabadon bocsátását akarja elérni<br/>

Vágólapra másolva!
Brit lapértesülések szerint Margaret Thatcher volt konzervatív kormányfő arra készül, hogy a tory párt jövő heti éves konferenciáján kampányt indít Augusto Pinochet tábornok szabadonbocsátása érdekében. Eközben a kiadatási tárgyalás harmadik napján az Pinochet ügyvédei azzal érveltek, hogy a Pinochetnek személyesen nem volt köze a kínzásokhoz.
Vágólapra másolva!

Augusto PinochetA volt chilei államfő kiadatása ügyében Londonban folyó bírósági meghallgatás harmadik napján a The Daily Telegraph napilap hírül adta, hogy a konzervatív párt konferenciája keretében Lord Lamont, egykori pénzügyminiszter, Augusto Pinochet szigetországi híveinek vezére és a tábornok támogatóiból alakult társaság találkozót tart, ahol a szónokok a kiadatási folyamat azonnali lezárását sürgetik majd.

A volt brit miniszterelnök, aki a chilei exdiktátor egyik legerősebb támogatója, állítólag azt tervezi, hogy személyesen is felszólal az eseményen. Thatcher asszony szóvivője nem erősítette meg a volt miniszterelnök szándékát, de azt mondta: "Lady Thatchernek igen határozott véleménye van az ügyről". Az egykori miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nagyon sokkal tartozik Chilének és személy szerint a tábornoknak azért a támogatásért, amelyet az Argentínával vívott falklandi-háború idején a dél-amerikai ország Londonnak nyújtott. Thatcher asszony a lap szerint személyesen járt közben Tony Blair miniszterelnöknél a chilei tábornok ügyének gyors lezárása érdekében.

A londoni Bow Street-i bíróságon folyó kiadatási tárgyalás harmadik napján Augusto Pinochet ügyvédei befejezték bizonyításukat a spanyol kiadatási kérelemben megfogalmazott vádpontok ellen. A szerdai meghallgatáson az ügyvédek azzal érveltek, hogy a volt chilei államfőnek személyesen semmilyen köze nem volt azon személyek megkínzásához, akiknek ügyét a spanyol hatóságok a kiadatási kérelem alátámasztására mellékelték. A tábornoknak szerintük nem volt tudomása a chilei rendőrség, katonaság vallatási módszereiről. Clive Nicholls ügyvéd szerint a chilei katonai junta által alkalmazott módszerek semmiben sem különböztek attól, ahogyan a hetvenes évek elején a brit hadsereg Észak-Írországban a terroristák ellen fellépett, vagy a Franco tábornok Spanyolországában használt eszközöktől.

(MTI)

Ajánló:

Iratok az Amnesty International oldaláról. (angolul)

Korábban:

(1999. 09. 28.)