Nyolc tonna dinamithoz juthatott Franciaországban az ETA<br/>

Vágólapra másolva!
Nyolc tonnánál is több dinamitot zsákmányolt kedd hajnalban Franciaországban egy rablóbanda. A rendőrség nem akar találgatásokba bocsátkozni, ám minden jel a baszk terrorszervezetre, az ETA-ra utal.
Vágólapra másolva!

8350 kiló ipari dinamitot, 11 100 méter, a robbantásokhoz szükséges kábelt, 4612 elektromos robbanószerkezetet és 1142 egyéb robbanószerkezetet rabolt el a Titanite SA plévini gyárán kedd hajnalban rajtaütő kommandó. (Csak az arányok érzékeltetése végett: az Aranykéz utcai robbantásnál négy kiló, a dinamitnál gyengébb trotil okozta a detonációt.) A hat-nyolc, állig felfegyverkezett, arcát eltakaró személyből álló csoport profi munkát végzett. Hajnali hat órakor megrohamozták a gyárat, ahol éppen kamionokra pakolták az útépítéseknél használatos dinamitot. Pillanatok alatt megkötözték az alkalmazottakat és a biztonsági őrt, majd elhajtottak a rakománnyal teli járművekkel. Menekülés közben kénytelenek voltak megszabadulni tíz láda dinamittól, ám sikerült egérutat nyerniük.

A francia rendőrség és csendőrség hivatalosan csak annyit közölt, hogy egyetlenegy dologban biztosak: a tettesek roppant felkészültek voltak. Az elkövető azonban bármelyik terrorszervezet lehetett, akár a baszk ETA, akár a korzikai szeparatisták, akár iszlám fundamentalisták, sőt, a magányos őrültekre vonatkozó találgatásokat sem lehet teljesen kizárni.

A kevésbé óvatos francia és spanyol biztonsági szakértők azonban akár fogadni is mernének az ETA-ra mint elkövetőre. Legfőbb bizonyítékként azt, a rendőrség által meg nem erősített hírt hozzák fel, amely szerint az egyik tanú spanyol szavakat vélt felfedezni a rablók beszédében. Emellett a szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy 1995 novemberében a mostani helyszíntől alig néhány kilométerre az ETA már megpróbálkozott egy robbanószerkezet-raktár kifosztásával. Ráadásul ezen a környéken – Bretagne tartományban – a baszkoknak hagyományosan nagy a támogatottságuk. A kis falvakban számos, az igazságszolgáltatás elől menekülő terrorista talált már ideiglenes menedéket.

A hatvanas évek végén alapított ETA tavaly szeptember 16-án egyoldalú tűzszünetet hirdetett ki, ám már akkor leszögezte: nem hagy fel a felkészüléssel esetleges későbbi akcióira. Ennek megfelelően rendszeresen lop autókat és fegyvereket.

[*****]

Ajánló:

A megkárosított cég