Török csapatok kurd állásokat támadtak Irakban<br/>

Vágólapra másolva!
Több ezer török katona nyomult be a hét elején Irak északi területére, hogy kézre kerítse az iraki hegyekben elrejtőzött törökországi kurd lázadókat. A Németországban működő, kurdbarát DEM hírügynökség úgy tudja: hogy az összecsapásokban tizenöt török katona és hat PKK-gerilla életét vesztette az észak-iraki Haftanin térségben.
Vágólapra másolva!

Ötezer katona hétfőn három különböző ponton átlépte a török-iraki határt, hogy támogassa a már iraki területen lévő török katonai erőt. A katonák, a légierő aktív közreműködésével a halálra ítélt Abdullah Öcalan lázadóvezérhez hű Kurd Munkáspárt (PKK) állásait támadták.

Feltételezések szerint a kurd lázadók azután, hogy Öcalan a fegyveres küzdelem beszüntetésére szólította fel őket, Észak-Irak hegyvidéki területén rendezkedtek be, amely felett Bagdad az 1991-es Öböl-háború óta nem gyakorol ellenőrzést.

Mindeközben folytatódik a harc a PKK és a török biztonsági erők között Törökország területén is. Egy biztonsági tisztviselő elmondása szerint a török fegyveres erők szerda éjjel megöltek tizenhárom kurd lázadót a délkelet-törökországi hegyvidéki területen.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. 09. 22.)