Sztálin fiát részben rehabilitálták <br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma csütörtöki ítéletével részben rehabilitálta Vaszilij Sztálint. A bíróság felére mérsékelte az egykori szovjet diktátor fiára 44 évvel ezelőtt kiszabott nyolcévi börtönt, és ezzel az akkori amnesztiarendelet szerint el is engedte a büntetést.
Vágólapra másolva!

Vaszilij Sztálin altábornagyot apja halála után, 1955 szeptemberében ítélték nyolcévi börtönbüntetésre szovjetellenes propagandáért és hivatali hatalommal való visszaélésért . Vaszilij 1947-től, 26 éves korától egészen bebörtönzéséig a moszkvai katonai körzet légierejének parancsnoka volt.

Hozzátartozói már 1978-ban kérelmezték az ítélet felülvizsgálatát, de akkor azt a szovjet hatóságok elutasították. Most a katonai kollégium mentesítette Vaszilij Sztálint a szovjetellenes agitáció és propaganda vádja alól, s enyhítette a hivatali hatalommal való visszaélés vádjának minősítését is. Ezzel négy évre csökkent a börtönbüntetés, és így Sztálin fiára is vonatkozik az 1953-as amnesztiarendelet - vagyis a legfelsőbb bíróság az akkor érvényes törvények szerint mentesítette a büntetés alól Vaszilij Sztálint.

(MTI)