Japán 100 millió dollárral támogatja a kéksisakosok Kelet-timorba telepítését<br/>

Vágólapra másolva!
Japán 100 millió dollárral támogatja a nemzetközi békefenntartók Kelet-Timorba telepítését. Az ENSZ, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és egyéb humanitárius csoportok képviselőinek részvételével pedig megalakult a Dili Újjáépítési Bizottság. A társaság legfontosabb feladata a további fosztogatások és gyújtogatások megakadályozása, valamint a főváros megtisztítása.
Vágólapra másolva!

Mintegy félmillió kelet-timori lakost tartanak eltűntként nyilván, akik valószínűleg a környező hegyekbe menekültek az indonéz katonák és milicisták kegyetlenkedései elől. Hivatalos indonéz adatok szerint 250 ezer kelet-timori tartózkodik a Kis-Szunda-szigetekhez tartozó térség nyugati felében. Az ENSZ felmérése szerint pedig további 100 ezer ember van Diliben, illetve a térség más területein.

Éhező gyermek Diliben.

Fotó: Darren Whiteside

Korábban olyan jelentések láttak napvilágot, hogy az indonéz hadsereg megakadályozza a Nyugat-Timorra menekültek visszatérését keletre. A nyugaton tartózkodó menekültek már ugyanúgy éheznek, mint a keletiek, ezért a férfiakat - azzal a kikötéssel, hogy visszatérnek - átengedik keletre. Mivel családtagjaik nyugaton vannak, ezért akaratuk ellenére is visszatérnek, de élelmiszert ott sem találnak. A lerombolt házaikhoz visszatérő menekültek ételt és italt is várnak a nemzetközi békefenntartóktól. Egy család két heti élelmiszeradagja például 3 kg rizs.

Peter Cosgrove tábornok, a kelet-timori béketeremtő erők (INTERFET) parancsnoka hétfőn azt követelte, hogy a kelet-timori függetlenséget támogató Falintil nevű csoport is szolgáltassa be fegyvereit.
A Falintil lázadói bírálták a nemzetközi erő telepítésének lassúságát, és hétfőn megtagadták fegyvereik leadását, mert továbbra is félnek a fosztogató milicistáktól. Ugyanakkor ismét kifejezték hajlandóságukat a fegyverek beszolgáltatására, és felajánlották fegyvertelen tagjaik segítségét a segélykonvojok kíséretéhez.

A Jakarta-barát milicisták, az indonéz hatóságok és a tömegtájékoztatási eszközök kettős mérce alkalmazásával vádolták a béketeremtőket: a függetlenségpártiaknak ugyanis eddig nem kellett beszolgáltatniuk fegyvereiket.

Cosgrove közölte: levélben kérte az indonéz hadseregtől, hogy négy tiszt térjen vissza Dilibe, és vegyen részt a holland és két másik újságíró meggyilkolásának körülményeit feltáró vizsgálatban.
A tábornok azt is elmondta, hogy vasárnap baleset történt Dili repülőterén: egy targonca, amely éppen egy Hercules C-130-as típusú repülőgéppel rakodott ki, elgázolt egy repülőtisztet, és összezúzta a lábát. A baleset ügyében vizsgálatot indítottak.

Japán 100 millió dollárral segíti a nemzetközi erő telepítését Kelet-Timoron - jelentette be hétfőn Komura Maszahiko, a szigetország külügyminisztere. Ez az összeg a teljes költség csaknem felét fedezi. Ezzel a pénzzel a fejlődő országok részvételét szeretnék támogatni az INTERFET kötelékében.

Mint ismeretes a volt portugál gyarmat lakosainak többsége augusztus végén arról szavazott, hogy ezentúl független államban kíván élni. A kormány-barát fegyveres gerillák azonbn nem fogadták kitörő örömmel a hírt és szabályos népirtásba kezdtek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az erőszak megállításáért ezért nemzetközi békefenntartókat küldött a térségbe. Az indonéz parlament valószínűleg még ebben a hónapban kihirdeti Kelet-Timor függetlenségét.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999.09.30.)