Kártérítést követel iskolájától egy svéd hölgy az állandó zaklatásokért<br/>

Vágólapra másolva!
Egy 20 éves svéd nő kártérítést követel középiskolájától elvesztett éveiért - ugyanis 13 éves korában annyit erőszakoskodtak vele az iskolában, hogy ezért inkább tanulmányainak felfüggesztését választotta.
Vágólapra másolva!

A 20 éves Johanna Rosenquist 82 000 dollár kártérítést követel a helyi hatóságoktól azért, mert kimaradt az oktatásból. Azzal érvel, hogy iskolája semmit sem tett azért, hogy véget vessen az őt ért zaklatásoknak, és nem segítettek neki tanulmányainak befejezésében sem. Az iskola eddig elutasította, hogy eleget tegyen követelésének.

A bíróság ítélete példaértékű lesz azoknak a diákoknak, akik ugyancsak erőszakoskodások miatt hagyták ott az iskolát – közölte a hölgy ügyvédje.

Nemcsak a szenvedésekért, de az elveszített időért is kártérítést követelünk - közölte az ügyvéd. Johanna kényszerből hagyta el az iskolát, és új oktatási intézményt kellett keresnie, mielőtt a munkaerőpiacon megjelenhetett volna. 5 évet veszített az életéből – állította a védő.

Johanna rémálmai 1992-ben kezdődtek, amikor 13 évesen egy új osztályba került. A Stockholmtól 280 km-re fekvő Grums település iskolájából hamarosan kiutálták.

Az állandó terrorizálás miatt mind lelkileg, mind testileg számos alkalommal beteg volt.
- Gyomorhurutom, migrénem és depresszióm is volt az alatt az idő alatt – mondta Johanna.

1995 tavaszán már nem bírta tovább, és otthagyta az iskolát, szüleivel pedig az 50 km-re fekvő Arvikába költözött.

Johanna tervei között szerepel, hogy jövőre ismét iskolapadba ül.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(angolul)