Franciaország hajlandó arra, hogy a brit marhaszállítmányokat átengedje az országon<br/>

Vágólapra másolva!
Franciaország esetleg annyiban enyhíteni tudná a brit marhahúsra fenntartott saját importtilalmát, hogy megengedné a brit szállítmányok áthaladását területén harmadik országok felé. Az Európai Unió bizottsága nemrég már feloldotta az embargót.
Vágólapra másolva!

A francia vámszabályok nem tesznek különbséget az országba belépő külföldi szállítmányok között abban a tekintetben, hogy azok csak áthaladnak az országon, vagy rendeltetési célállomásuk a francia piac.
Jean Glavany francia mezőgazdasági miniszter a Dow Jones gazdasági hírszolgálatnak azonban elmondta: a kormány állat-egészségügyi szolgálatának szakemberei és a vámszervek jelenleg tanulmányozzák "azokat a technikai megoldásokat", amelyek lehetővé tennék az egyébként importtilalommal sújtott brit marhahús átszállítását az országon.

A francia kormány a múlt héten az embargó fenntartása mellett döntött, annak ellenére, hogy az Európai Unió bizottsága nemrégiben feloldotta a brit marhahúsra a marhakórválság tetőpontján, három éve kirótt teljes körű kiviteli tilalmat. Glavany csütörtökön közölt nyilatkozata szerint Párizsnak nem volt sok választása azután, hogy az országos élelmiszer-biztonsági hatóság a minap közölte: a brit marhahús továbbra sem tekinthető teljesen mentesnek a fertőzöttség veszélyétől.

A francia kormányt mind London, mind az EU-bizottság jogi eljárással fenyegette meg az egyoldalú embargó miatt. Közölték: a francia szakhatóság hivatalos véleményében nincs olyan új adat, amelynek alapján az uniós szabályok értelmében meg lehetne kérdőjelezni a tilalmat feloldó EU-rendelkezést.

Az EU-tilalom előtt Franciaország volt Nagy-Britannia legfőbb marhahúspiaca, évi 180 millió font értékű importtal; ez a teljes brit marhahúskivitel 40 százalékát tette ki.

(MTI)

Ajánló: