Kínában szabadon bocsátottak egy neves ellenzéki aktivistát<br/>

Vágólapra másolva!
A kínai hatóságok háromévi kényszermunka-büntetése letöltése után szabadon engedték Liu Hsziao-po neves ellenzéki személyiséget, aki ítélet nélkül töltött ennyi időt büntetésben. A kínai törvények szerint ugyanis ítélet nélkül maximum három évre kényszermunkatáborba vihető bárki.
Vágólapra másolva!

A 44 éves irodalomtudós jelenleg az ország északkeleti részén fekvő Talian kikötővárosában tartózkodik, ott, ahol a kényszermunkatábor is található, de azt tervezi, hogy visszatér Pekingbe.

Liut először 1989-ben börtönözték be másfél évre, mert részt vett a Tienanmen téri diáklázadásban. Most letöltött büntetését szintén ellenzéki politikai tevékenységéért kapta, de ítélet nélkül.
Liu korábban petíciót készített, amelyben önrendelkezést követelt Tibetnek, valamint azt, hogy mozdítsák el hivatalából az államfőt, mert szerinte megsértette az alkotmányt.

(MTI)

Ajánló:

Ismerkedjen Kínával! (angolul)