Az izraeliek és a palesztinok megegyeztek a palesztin és arab foglyok szabadon bocsátásáról<br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli és a palesztin tárgyalóküldöttség megegyezésre jutott annak a 150 palesztin, illetve arab elítéltnek az ügyében, akiket Izraelnek október 8-án kellett volna szabadon engednie. A listáról szerdán egyeztetnek a felek utoljára, csütörtöktől vagy péntektől pedig elengedik a foglyokat.
Vágólapra másolva!

"Az izraeli és a palesztin tárgyalóküldöttség kedden este elvi megegyezésre jutott annak a 150 palesztin, illetve arab elítéltnek az ügyében, akiket Izraelnek október 8-án kellett volna szabadon engednie" - jelentette be szerdán Ehud Barak izraeli kormányfő szóvivője, Merav Parszi-Cadok.

A kiválasztási kritériumokon nem változtattak. Azok a palesztinok, akik izraelieket öltek meg vagy sebesítettek meg súlyosan, nem nyerik vissza szabadságukat - mondta a szóvivő.

Az igazságügyminisztérium főigazgatója, Nili Arad egyenként ellenőrzi a kedden este egyeztetett új névsort. A listát a nap folyamán újból a palesztinok elé terjesztik.

Az izraeli állami rádió szerint valószínűleg csütörtöktől vagy péntektől kerül sor a foglyok elengedésére.
A rádió úgy tudja, hogy kompromisszum született harminc olyan, a listán szereplő név ügyében, amely a megállapodást akadályozta.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. augusztus 30.)