A nemzetállam egységét fenyegető veszélyre hívta fel a figyelmet egy romániai szabadkőműves nagymest

Vágólapra másolva!
A román képviselőház védelmi bizottságában hívta fel a figyelmet a román nemzetállam egységét fenyegető veszélyekre az egyik romániai szabadkőműves páholy vezetője. A román nemzeti páholy nagymestere azután jelent meg a bizottság előtt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke az Erdély elszakítására kidolgozaott magyar kormányterv súlyos bizonyítékaként emlegette, hogy már a román szabadkőművességet is a föderalizálási törekvések fenyegetik.
Vágólapra másolva!

Costel Iancu nagymester elmondta: már az igazi román nemzeti szabadkőműves páholyt is veszély fenyegeti, mivel Romániában, különösen Erdélyben olyan budapesti, bécsi és párizsi kapcsolatokkal rendelkező szabadkőműves szervezetek jelentek meg, amelyek a romániai nemzeti nagypáholyon ütött rés segítségével Románia föderalizálására törekszenek. Erről már tájékoztatta a román hírszerzés szerveit és a kormányt is, de egyelőre nem kapott semmilyen választ az illetékesektől.

Iancu arra kérte a védelmi bizottság tagjait: próbálják meg rábírmi a román hatóságokat, hogy működjenek együtt a szabadkőművesség általa képviselt irányzatával. Szerinte erre azért van szükség, mert "eljöhet az a nap, amikor majd azt vehetjük észre, hogy a kártyákat már leosztották és Romániát kisemmizték".

A szabadkőműves nagymester parlamenti szereplését a román sajtó egy része szokatlannak minősítette.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 13.)