Kína új, nagy hatótávolságú rakétával végez számítógépes kísérleteket<br/>

Vágólapra másolva!
A Hongkong Standard című lap pénteki jelentése szerint Kína sikeres számítógépes szimulációs kísérleteket végzett egy új, nagy hatótávolságú, atomtöltet hordozására képes rakétával.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint a készülő Tungfeng-41 ICBM típusú, három fokozatú, öt-nyolc robbanófejjel ellátható rakéta hatótávolsága 12 ezer kilométer lesz, tehát képes lenne elérni Európa bármely részét és az Egyesült Államok nagy részét.

Az általában jól értesültnek tartott hongkongi lap meg nem nevezett kínai forrásokra hivatkozott jelentésében. Azt is tudni véli, hogy az új fegyverfajta rendszerbe állítása öt éven belül várható.

Az új rakéta a DF-5-ös típust váltaná fel a kínai hadászati rakétaerők fegyvertárában. Míg a DC-5 harckész állapotba helyezéséhez órák kellenek, a tervezett új rakéta esetében ez a feladat néhány perc alatt megoldható lesz - írta a Hongkong Standard.

(MTI)

Korábban:

(1999.07.15.)