Afganisztán nem adja ki bin Ladent<br/>

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni tálibok visszautasították az ENSZ követelését, miszerint adják ki Oszama bin Ladent, akit terrorizmussal vádolnak.
Vágólapra másolva!

Az Afganisztán nagy részét ellenőrzése alatt tartó tálib mozgalom szombaton visszautasította azt az ENSZ-követelést, hogy adja ki Oszama bin Ladent, az afganisztáni száműzetésben élő szaúd-arábiai milliárdost, akit az iszlám terrorizmus támogatójaként tartanak számon.

A Reuters jelentése szerint a tálibok ezzel szemben iszlám tudósokat bíztak meg azzal, hogy megoldást találjanak az ügyben. "Az Oszama-ügy iszlám-ügy és megoldásának egyetlen újta egy egyhangú döntés, amelyet három iszlám ország - Afganisztán, Szaúd-Arábia és egy harmadik iszlám ország - iszlám tudósai egyhangúlag hoznak meg" - mondta Muhammad Omar mullah, a legfőbb tálib vezető irodájának egyik szóvivője.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken úgy döntött, hogy repülési és pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújták a tálibokat, ha november 14-ig nem adják ki Oszama bin Ladent, akit az Egyesült Államokban azzal vádolnak, hogy ő szervezte meg a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek ellen tavaly elkövetett, össszesen 225 ember halálát okozó robbantásos merényleteket.

(MTI)

Ajánló:

Az FBI top10 listáján

Korábban:

(1999. október 16.)