A milliárdos Borisz Berezovszkij társaival 600 millió dollárt tulajdonított el az Aeroflot légitársa

Vágólapra másolva!
Borisz Berezovszkij orosz millárdos és az Aeroflot légitársaság két volt vezető beosztású dolgozója 600 millió dollárt tulajdonított el svájci cégeken keresztül. Ez az első alkalom, hogy a svájci vizsgálatok során hivatalosan említették az ipar- és sajtómágnás Berezovszkij nevét.
Vágólapra másolva!

A Svájci Szövetségi Bíróság szombaton nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint Borisz Berezovszkij orosz millárdos és az Aeroflot légitársaság két volt vezető beosztású dolgozója 600 millió dollárt tulajdonított el svájci cégeken keresztül.

A számadatokat orosz nyomozók adták meg a svájci hatóságoknak, amelyeket arra kértek, hogy segítsenek bizonyítékokat találni és zárolják az üggyel kapcsolatos bankszámlákat. Az említett összeg háromszorosa a korábban kiszivárgottnak - jegyzi meg jelentésében az AP.

A vizsgálatot végző orosz szakértők szerint Berezovszkij, Nyikolaj Gluskov és Alekszandr Krasznyeker 400 millió dollárt lopott el az Aeroflot profitjából, 200 milliót pedig a légiforgalmi dijakból. Az Andava, illetve a Forus Service nevű svájci cégekben rejtették el a pénzt, amit aztán különféle pénzügyi műveletek - például részvényvásárlások, tőkeemelések és ingatlanvásárlások - útján mostak tisztára és áramoltattak vissza.

A Svájci Szövetségi Bíróság szombaton azt is közölte, hogy elutasította a két svájci cég igazgatóinak a bankszámlák befagyasztása és a cégek dokumentumainak lefoglalása elleni fellebbezését.

Az AP szerint ez volt az első alkalom, hogy a svájci vizsgálatok során hivatalosan említették az ipar- és sajtómágnás Berezovszkij nevét. Oroszországban mindenesetre már korábban közölték, hogy vizsgálat folyik ellene.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 13.)