Ötvenezren tüntettek Párizsban a munkanélküliség ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Lionel Jospin miniszterelnök Szocialista Pártján kívül valamennyi kormánypárt képviseltette magát a szombati párizsi tüntetésen. A mintegy ötvenezer résztvevő több munkahelyet követelt, és az elmúlt évek elbocsátásai ellen emelte fel a szavát.
Vágólapra másolva!

Ötvenezren tüntettek szombaton Párizsban a kommunista párt felhívására a munkanélküliség ellen.
A menet élén Robert Hue, a Francia Kommunista Párt vezetője haladt, aki a France-Soir című lap szombati kiadásában azt mondta: "a felvonulás tiltakozás az elbocsátások, valamint a kapitalizmus ész nélküli, káros működése ellen". Hue mellett menetelt a két másik, kisebb kormánypárt, az Állampolgári Mozgalom, illetve a zöldek néhány képviselője. Lionel Jospin miniszterelnök Szocialista Pártját azonban senki sem képviselte a felvonuláson.

Hue a tüntetésen több munkahelyet követelt és az utóbbi 20 év elbocsátásai ellen emelte fel a szavát, de ugyanakkor elmondta: nem Jospin kormánya ellen szervezte a menetet, mint inkább a munkaadók ellen.

A tüntetés mindenesetre azt jelzi, hogy törés van a szocialisták vezette kormányon belül, amelynek a kommunisták is tagjai. A szocialisták egyes állami cégek részleges magánosítására törekednek, a kommunisták azonban szembehelyezkednek ezzel.

A foglalkoztatás kérdése az utóbbi hetekben különösen aktuálissá vált Franciaországban, mert a párizsi törvényhozás most tárgyalja a munkahét 39 óráról 35-re történő csökkentésének tervét. A kormány az általa támogatott kezdeményezéstől azt reméli, hogy felgyorsul a munkanélküliség csökkenése, mert a munkaadók több munkaerőt lesznek kénytelenek alkalmazni.

(MTI)

Ajánló:

(franciául)