Nem szavatolja az angolai ENSZ misszió biztonságát az UNITA<br/>

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) angolai ellenzéki szervezet nem vállalja a felelősséget az ENSZ új angolai missziójának biztonságáért. A világszervezet új, mintegy harminc tagú missziója a luandai kormány és az ENSZ kétoldalú megállapodása alapján érkezett meg az országba a múlt hét péntekén. Emiatt az UNITA azt állítja: semmilyen mértékben sem csatlakozhat az ENSZ-megfigyelők védelmét biztosító rendszerhez.
Vágólapra másolva!

A szervezet ugyanakkor rámutatott, hogy "nyitva hagyja az ajtót" az ENSZ előtt, ha a világszervezet rászánja magát a kapcsolatok fejlesztésére, és elmagyarázza az UNITÁ-nak új missziója valódi céljait és jelentőségét.

-Mindaddig az UNITA nem hajlandó magára nézve kötelezőnek tekinteni azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyeket nem is ismer, és amelyekből őt kizárták - áll a szervezet által kiadott közleményben.

A hathónapos mandátummal rendelkező új ENSZ-missziónak az a feladata, hogy megkönnyítse a visszatérést a béke megteremtéséhez. Elődje, az ENSZ ezerfős békefenntartó ereje februárban vonult ki az afrikai országból, miután küldetése sikertelenül végződött, mivel a polgárháború tavaly novemberben újult erővel tört ki Angolában.

Az országban uralkodó állapotokat jól mutatja, hogy a múlt hét végén ismeretlen tettesek meggyilkolták a Demokratikus Párt a Haladásért - Angolai Nemzeti Szövetség (PDP-ANA) nevű ellenzéki párt pénzügyekért felelős titkárát. Mateus Simót a főváros, Luanda szélén álló háza előtt lőtték agyon géppisztollyal.
Két évvel korábban a párt elnökét próbálták meggyilkolni hasonló körülmények között, de ő túlélte a merényletet.

(MTI)

Ajánló:

UNITA újság. (angolul)

Korábban:

(1999.09.23.)