Az orosz csapatok hamarosan elérik Groznijt <br/>

Vágólapra másolva!
A szövetségi erők csütörtökön megkezdték a csecsen főváros nyugati kapujának számító Szernovodszk ostromát. A település bevétele után szabad lesz az út Groznij irányába. Az orosz lapok az elmúlt napok eseményeit - Borisz Jelcin elnök konzultációját a fegyveres testületek vezetőivel, Vlagyimir Putyin miniszterelnök villámlátogatását az észak-kaukázusi haderőcsoportnál, valamint az elfoglalt csecsen területeken - egyértelműen arra mutató jelnek tekintik, hogy az orosz erők folytatják előrenyomulásukat.
Vágólapra másolva!

Az orosz csapatok több helyen átkeltek a Tyerek folyón, s állásokat építenek ki a jobb parton. A katonák további gázlókat és átkelőhelyeket derítenek fel, ami arra utal, hogy déli irányban tovább szélesítik a biztonsági övezetet. Mozdoki források szerint a szövetségi erők jelenleg 12-14 kilométerre állnak a csecsen fővárostól.

Az asztrahanyi területen az orosz rendőrök két csecsen diverzánssal végeztek szerdán, akik egy felüljárót akartak felrobbantani, s menekülésük során három rendőrt öltek meg.

A Kommerszant Daily is úgy ítéli meg, hogy megszületett a politikai döntés a további előrenyomulásról, s ezt elsősorban Putyin érdekeinek tudja be. Az orosz kormányfő kezében ugyanis az Észak-Kaukázus a legfontosabb politikai adu, s a csecsenföldi események alakulásától függ politikai jövője. Putyin ezért repkedett augusztusban Dagesztánba, s most Mozdokba és Csecsenföldre, egy újfajta - fiatal, keménykezű és határozott - politikus képét
rajzolva föl a választópolgárok előtt. Már most igyekszik bizonyítani, hogy sokkal keményebb Jelcinnél, s mindössze egy dologra van szüksége: teljes értékű győzelemre Csecsenföldön.

A Groznij elleni villámháború hívei egyelőre nem tudták meggyőzni Jelcint - írta a Szevodnya. A lap szerint a csecsen főváros elleni roham megindítása az egész hadjárat kudarcát, s egyben Putyin politikai karrierjének végét is jelentené. Ha sikerülni is bevenni Groznijt, az orosz hadsereg katasztrofális veszteségeket szenvedne, ami teljesen demoralizálná az orosz társadalmat. Az eddig győzedelmes hadművelet egy csapásra az első orosz-csecsen háború szintjére esne vissza, amelyet Moszkva már képtelen lenne megnyerni. Az ezt követő társadalmi robbanás viszont már meggyőzné a felsőházat a rendkívüli állapot bevezetésének szükségességéről, ami lehetővé tenné a "Család" - Jelcin legszűkebb környezete - hatalmának megőrzését - figyelmeztetett az orosz napilap.

(MTI)

Ajánló:

Angolul olvashatja az állam történetét.

Korábban:

(1999.10.20.)