Krjucskov, volt KGB-főnök szerint nem felelnek meg a valóságnak a Mitrohin aktájában leírtak<br/>

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Krjucskov, a KGB volt vezetője, valamint Anatolij Adamisin, a Szovjetunió volt római és londoni nagykövete egyaránt mesebeszédnek tartja a Mitrohin-aktákban leírtakat. Legalábbis mindketten ezt állítják a pénteki olasz lapokban megjelent interjúikban. A volt titkosszolgálati vezető szerint az irattáros Vaszilij Mitrohin által ismertetett listán csak a beszervezendők nevei szerepelhettek.
Vágólapra másolva!

Krjucskovot a La Stampa moszkvai keltezésű riportjában szólaltatja meg. A volt szovjet titkosszolgálat utolsó vezetője halványan emlékszik egy bizonyos "Mitrohin őrnagyra", akinek a személye azonban nem sokat számított a szervezeten belül.

A volt KGB-főnök furcsának tartja, hogy az olaszországi "kémek" listáján a legtöbb kódnév mellett az illető igazi neve is szerepel. Ez szerinte arról tanúskodik, hogy azokat a személyeket még csak kiszemelte magának a KGB, de nem szervezte be őket.
Mitrohin a maga szintjén valóban láthatott bizonyos jelentésekben egymás mellett nevet és kódnevet, a valódi ügynökök azonban már csak álnévvel jelentek meg minden dokumentumban, és azok már nem a központi archívumon keresztül "futottak", ahol Mitrohin dolgozott - mondta.

"Magam is, aki a szervezet csúcsán álltam, mindössze négy vagy öt álnévnek ismertem az igazi tulajdonosát" - tette hozzá Krjucskov.
Szerinte Olaszországban soha nem volt a KGB-nek 30 ügynöke, mivel nincs is szükség ennyire, általában már egy-kettő is megfelel a célnak.

A La Repubblica hasábjain Anatolij Adamisin fejti ki véleményét a lap washingtoni tudósítójának. Adamisin 1990 és 1993 között volt a Szovjetunió, majd a FÁK római nagykövete, ezen kívül ő volt a londoni misszióvezető, amikor Mitrohin Londonba érkezett. A diplomata - aki most három hónapig a Woodrow Wilson politikatudományi intézet vendég szakértője - főként azzal érvel, hogy a Nyugatra szökött KGB-s iratait nem lehet bizonyítékként kezelni. Nincsenek ugyanis számlák a kifizetésekről, és csak másodkézből származó, kézzel írt információkról van szó.

A volt Olasz Kommunista Párt (OKP) akkori keményvonalasáról, Armando Cossuttáról szólva Adamisin nevetségesnek tartja, hogy kémtevékenységgel vádolják, hiszen nyíltan találkozott a magas rangú szovjet vezetőkkel, nem volt szükség külön KGB-s ügynököket ráállítani.

A szovjet titkosszolgálat csak bürokrata állami tisztviselőkből állt, akik a kisujjukat sem merték mozdítani, ha a felső politikai vezetésből nem kaptak pontos utasítást. "A mindenható KGB mítoszát Nyugaton teremtették azzal a céllal, hogy a vetélytárs titkosszolgálatok ezáltal növeljék saját jelentőségüket, és így szerezzenek több pénzt saját államuktól" - mondja Adamisin a La Repubblicának.

Korábban a KGB egyik másik volt főnöke, Oleg Gordijevszkij azt állította, hogy az ismertetett lista valós adatokat tartalmaz. Külön kiemelte, hogy az ügy kirobbantóját, Vaszilij Mitrohint rendkívül precíz, megbízható embernek ismerte meg, aki valószínűleg évekig készítette a listát.
A 261 nevet tartalmazó lista a múlt kedden látott napvilágot, miután az olasz parlament illetékes vizsgálóbizottsága és a római ügyészség úgy döntött, hogy engedélyezi annak közlését.


(MTI)

Ajánló:

Online áruház leendő kémeknek. (angolul)

Korábban:

(1999.10.12.)