Pinochet fellebbezett<br/>

Vágólapra másolva!
Augusto Pinochet ügyvédei a felső bíróságon megfellebbezték az illetékes rendőrbíró döntését, miszerint a volt chilei államfő kiadható Spanyolországnak. Michael Caplan ügyvéd a fellebbezés előterjesztése után csupán annyit nyilatkozott, hogy a középkori angol habeas corpus törvény alapján kérték az ügy újratárgyalását.
Vágólapra másolva!

Kérelmük előterjesztésével új fejezet kezdődik Augusto Pinochet londoni kálváriájában: végigjárva valamennyi lépcsőfokot, az ügy ismét eljut majd a lordok házába is, hogy végső soron Jack Straw belügyminiszter hozza meg a döntést a spanyol kiadatási kérelemről.

Spanyolországban a chilei katonai junta idején elkövetett emberi jogsértések miatt akarják felelősségre vonni a dél-amerikai ország volt államfőjét.

A tábornok, akit egy éve tartóztattak le Londonban, házi őrizetben várja, hogy a brit hatóságok döntsenek sorsáról. Két héttel ezelőtt egy londoni rendőrbíró úgy ítélkezett, hogy törvényes Spanyolország kiadatási kérelme és a volt chilei katonai junta vezetője átadható a spanyol igazságszolgáltatásnak.

Fellebbezésükben az ügyvédek megkérdőjelezik a tábornok letartóztatása alapjául szolgáló kiadatási kérelem érvényességét. A habeas corpus törvény szerint érvényes bírói elfogatóparancs nélkül senkit nem szabad megfosztani személyes szabadságától, azaz a Baltazar Garzon spanyol vizsgalóbíró által kiadott letartóztatási parancs Chile volt államfője esetében nem érvényes.

A felső bíróság egyelőre nem tűzte ki a fellebbezés meghallgatásának időpontját, de aligha várható, hogy december előtt sor kerül az újabb tárgyalásra.

(MTI)

Ajánló:

Az Amnesty International oldalán. (angolul)

Korábban:

(1999. 09. 27.)