Kormányt alakított Pakisztánban a két héttel ezelőtti puccs végrehajtója <br/>

Vágólapra másolva!
A Szaúd-Arábiában tartózkodó Pervez Musarraf tábornok szerint Pakisztánban a katonai vezetés ura a helyzetnek. A katonai vezető - aki október 12-én megdöntötte Navaz Sarif kormányfő hatalmát - e meggyőződését azzal bizonyította, hogy két héttel a hatalomátvétel után már külföldi útra indult. Musarraf eközben megnevezte kormányának tagjait.
Vágólapra másolva!

A hatalmából elmozdított pakisztáni miniszterelnök sorsát firtató kérdésekre Musarraf kijelentette: az idő majd megmondja, mi lesz Sarif sorsa.

A pakisztáni katonai vezető arra a kérdésre, mikor adja át hatalmát polgári kormányzatnak, azt válaszolta, hogy erre nem szabtak meg határidőt. Ő az ország gazdasági helyzetének javítására, az egység megszilárdítására összepontosítja figyelmét, valamint arra, hogy új távlatok felé vezesse Pakisztánt. Küldetése befejeztével rendezik meg a választásokat, s a tábornok reméli, hogy erre minél hamarabb sor kerül.

Nemzeti Biztonsági Tanács néven fogja irányítani a választásokig az országot az a testület, melynek tagjait ma nevezte meg a hadsereg parancsnoka.
A tanács elnöke természetesen Musarraf lesz, akit a légierő (Pervaiz Medi Queresi) és a haditengerészet (Abdul Aziz Mirza) vezetői támogatnak. A testületben helyet kap a Pakisztáni Nemzeti Bank jelenlegi elnöke (Mohamed Jaqub) is. A tanács tagja lesz rajtuk kívül még egy ügyvéd ( Sharifuddin Pirzada), egy alkotmányszakértő (Imtiaz Shahibzada) és egy volt közalkalmazott, egyben híres szociális munkás (Attija Inajatullah).

Saukat Azziz, egy New York-i magánbank vezetője lesz az új pénzügyminiszter, és Abdus Sattar – aki korábban diplomata volt – irányítja ezentúl a külügyi tárcát.

A felsorolt személyek egyike sem vett részt a megbuktatott kormány munkájában.

Eközben a Nemzetközösség küldöttséget menesztett Iszlámábádba azzal a céllal, hogy találkozzon Sarif volt miniszterelnökkel, aki a puccs óta nem jelent meg nyilvánosan.
A Llyod Axworthy kanadai külügyminiszter vezette csoport szerdán és csütörtökön tárgyal a hadsereg által támogatott új kormányzattal.
A nyugati kormányok kifejezték csalódottságukat a katonai hatalomátvétellel kapcsolatban, és arra szólítottak fel Musarrafot, hogy határozza meg a demokratikus kormányzás visszaállításának menetrendjét.
Azonban egyik nyugati kormány sem követelte Sarif visszahelyezését a hatalomba.

A Pakisztánban állomásozó diplomaták szerint Musarraf szaúdi és az Egyesült Arab Emírségekbe teendő látogatásának célja az, hogy megvitassa országa bizonytalan gazdasági helyzetét. A Nemzetközi Valutaalap felfüggesztette a Pakisztánnak nyújtandó, kulcsfontosságú hitelprogramját. Az Öböl menti arab államok tavaly csupán korlátozott mértékű gazdasági támogatást nyújtottak ahhoz, hogy Iszlámábád túlélje azt a válságot, amelyet a májusban végrehajtott atomkísérletek miatt kiszabott nemzetközi szankciók okoztak.
Pakisztánnak jól jönne az Öböl menti arab államok támogatása azután, hogy a nyugati államok igen indulatosan fogadták az októberi államcsínyt.

(MTI)

Korábban:

(1999.10.15.)