Egyes cseh munkaügyi hivatalokban megjelölték a roma nyilvántartottakat

A Lidové Noviny című konzervatív prágai lap szerint Csehországban egyes munkaügyi hivatalok "R" betűvel jelölték meg nyilvántartásukban azokat a személyeket, akiket kinézésük alapján romának minősítettek. A munkaügyi miniszter elismerte, hogy korábban látott ilyen listát, de elutasítja azt a vádat, hogy a megjelölést ő maga rendelte volna el.

A Nova kereskedelmi televízió szerint ezt az alkotmányellenes gyakorlatot már évek óta alkalmazzák Prágában, Ceské Budejovicében, Olomoucban, s nem kizárt, hogy más városokban is.

A munkaügyi hivatalok ugyan tagadják a vádat, de újságírók kiderítették, hogy ez a belső gyakorlat valóban létezik. Több hivatalban ugyanis, ha az érdeklődők kikérték a munkát keresők névsorát, akkor az egyik rovatban helyenként "R" betű volt. Ha a roma jelentkezők névsorát kérték ki, akkor azok neve jelent meg a felsorolásban, akiknél ez az "R" betű megtalálható volt.

Az érintett hivatalok dolgozói az említett gyakorlatot nem hivatalosan azzal magyarázzák, hogy számos munkáltató és vállalkozó nem kíván romákat alkalmazni, így egy ilyen belső megjelölés alapján könnyen ki lehetett őket szűrni.

Vladimir Spidla cseh munkaügyi és népjóléti miniszter kijelentette, hogy ő ilyen utasítást soha nem adott: "Ez semmiképpen sem az én utasításom. Még az elődeimtől maradt fenn" – jelentette ki a miniszter, aki azonnal kivizsgáltatja a kínos ügyet. Ugyanakkor elismerte, hogy még mint munkaügyi hivatali elnök maga is találkozott ezzel a gyakorlattal: "Sajnos ez a részlet elkerülte a figyelmemet. Ha még valahol létezik ez a gyakorlat, akkor azonnal meg kell szüntetni" - mondta Spidla újságíróknak.

A népjóléti tárca két korábbi vezetője, Petr Miller és Jindrich Vodicka egyaránt tagadják, hogy ők adtak volna ki ilyen utasítást a hivataloknak. "Az én időmben az volt érvényben, hogy ilyen alapon a munkát kérelmezőket nem osztályoztuk" - mondta Vodicka a Lidové Novinynek. Hasonlóan nyilatkozott Miller is.

A szerdai prágai sajtó emlékeztet rá, hogy a munkaügyi hivatalokhoz hasonlóan belső megjelölést alkalmazott a romákkal szemben a Cseh Légitársaság (CSA) is. A CSA másfél éven át "G" (Gypsy) betűvel jelölte meg azokat a járatain Londonba tartó utasokat, akiket a repülőtér alkalmazottai romának véltek. A légitársaság azzal védekezett, hogy csupán belső használatra szolgáló megjelölésről volt szó, amelynek az volt a célja, hogy Londonban megkönnyítse az utasok vám- és útlevélkezelését, mert a romák döntő többsége menekült státust kívánt kérni Nagy-Britanniában.

Csehországban egyébként a héten egy bíróság 25 000 koronás kártérítésre és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte az ostravai Imperial szállodát, mert vendéglőjében tavaly ősszel a pincérek elutasították néhány roma kiszolgálását azzal a megokolással, hogy "itt cigányokat nem szolgálnak ki".

A csehországi Ústi nad Labemben lakossági kérésre falat emeltek a városban a romák és a ''rendes polgárok'' közé. Azonban az Európa Tanács, több emberi jogi szervezet és a cseh parlament követelésére a falat lebontották.

(MTI)

Ajánló:

Indiától Európáig, azaz miként vándoroltak földrészeken át a romák. (angolul)

Korábban:

(1999.10.18.)