Szakértők szerint csakis merénylet okozhatta az EgyptAir gépének tragédiáját<br/>

Vágólapra másolva!
Augusztusban a Szövetségi Nyomozó Hivatalt (FBI) levélben figyelmeztették: október 30-ig merényletet hajtanak végre egy Los Angelesből vagy New Yorkból felszálló utasszállító gép ellen. Az amerikai hatóságok az egyiptomi utasszállító gép vasárnapi tragédiája kapcsán mégis elvetették a terrorcselekmény lehetőségét. Szakértők szerint pedig csak robbanás okozhatta a gép gyors zuhanását.
Vágólapra másolva!

Az FBI azonnal továbbította a figyelmeztetést a Szövetségi Légügyi Hivatalhoz és számos amerikai légitársasághoz. A levél egy bizonyos Luciano Porcari aláírásával érkezett.

1977-ben egy hasonló nevű személy térítette el az Ibéria légitársaság Barcelonából Palma de Mallorcára tartó repülőgépét, s tette miatt Porcari 1982-ig börtönben ült. Az olasz férfi 1985-ben azért tiltakozott, mert az amerikai légierő gépei Szicíliában leszállásra kényszerítették az EgyptAir egyik utasszállítóját, amelynek fedélzetén négy arab terrorista tartózkodott.
A négy férfi ellen az Egyesült Államokban adtak ki körözést, mivel korábban hatalmukba kerítették az Izraelbe tartó Achilles Lauro óceánjáró hajót, és megöltek egy amerikai állampolgárt.

Porcari annak idején Ronald Reagan amerikai elnököt tartotta felelősnek az egyiptomi gép földre kényszerítéséért, és megtorlással fenyegetőzött.
Az FBI-hoz elküldött levélben azt is közölte, hogy az Egyesült Államokba 1992-93-ban becsempészett korszerű, fémdetektorokkal nem érzékelhető robbanószerkezettel fog végrehajtani egy merényletet repülőgép ellen ez év október 30-ig.

Az EgyptAir vasárnap szerencsétlenül járt gépe éppen október 30-án szállt fel Los Angelesből.

A német pilóták szövetsége szerint csakis működésbe lépett pokolgép vagy valamilyen másfajta robbanás okozhatta a Boeing 767-es utasszállító gép tragédiáját Észak-Amerika keleti partjánál.

Az egyiptomi légitársaság gépének hihetetlenül gyors zuhanása csak egy bombával vagy pedig egy más eredetű robbanással magyarázható.

A szakértők valószínűtlennek tartják, hogy tűz ütött volna ki az Egypt Air repülőgépén, mivel nem adott segélykérő jelzést. Ilyen esetekben általában ugyanis elég idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pilóta bejelentkezzen és rendezett süllyedő repülésbe kezdjen.

1996 júliusában egy TWA-repülőgép zuhant le Long Island partjainál, 1998 szeptemberében pedig a Swissair egy utasszállítója járt szerencsétlenül Új-Skóciánál. Ifjabb John F. Kennedy idén júliusban szintén abban a térségben zuhant az Atlanti-óceánba magánrepülőgépével.

***






Korábban:

(1999.10.31.)