A koszovói albánok emberi veszteségei állítólag nem indokolták a NATO támadásait <br/>

Vágólapra másolva!
A Statfor amerikai hírelemző szolgálat szerint a koszovói tömegsírkutató erőfeszítések eddig nem hoztak felszínre annyi albán holttestet, amennyi igazolhatná a Jugoszláviára mért NATO-légicsapások jogosságát.
Vágólapra másolva!

A cég összegzése szerint a hónapok óta zajló nemzetközi kutatások ''csak'' néhány száz koszovói albán tetemének kihantolását eredményezték - legalábbis egyelőre.

Ezzel szemben a NATO azzal indokolta négy hónapos légi hadjáratát, hogy a dél-szerbiai tartomány tömeggyilkosságok színhelye volt, és a hivatalos becslések tízezer körülire tették a szerbeknek tulajdonított etnikai tisztogatás halálos áldozatainak számát.

(MTI)

Ajánló:

A Statfor jelentése. (angolul)