Az EBESZ kisebbségi főbiztosa szerint Magyarországon nem megoldott a cigányság helyzete

Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosa a szervezet isztambuli csúcsértekezletére készített jelentéséből kitűnik, hogy a cigányság helyzetének kérdése egyáltalán nem tekinthető megoldottnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagállamaiban, s ezen a területen Magyarország is elmarasztalható.

A mintegy 150 oldalas jelentést az erdélyi Krónika című újság csütörtöki száma ismerteti. A cigánykérdés egyik meghatározó eleme a diszkrimináció, a cigányokkal szembeni előítéletek ugyanis majd minden téren éreztetik hatásukat. Néhány országban a faji előítéletek annyira megerősödtek, hogy veszélyessé vált a cigánysághoz való tartozás vállalása.

Az utóbbi évtizedben számos államban jeleztek cigányok elleni erőszakot, egyes országokban - mint Spanyolországban, Romániában, Olaszországban - egész cigány közösségeket értek támadások. Romániában 1990 és 1997 között 47 pogromot jelentettek, ezek közül mindössze háromban indítottak bűnvádi eljárást a tettesek ellen.

Max van der Stoel jelentése Magyarországot illetően hangsúlyozza, hogy ebben az országban 1996 óta bűnténynek számít a faji megkülönböztetés, de a magyar törvénykezésből továbbra is hiányoznak a diszkriminációt tiltó más előírások. A magyarországi cigányságot ért hátrányos megkülönböztetés konkrét példái között a jelentés megemlíti, hogy 1998-ban számos olyan állásajánlat jelent meg, ahol eleve kikötötték, cigányok ne jelentkezzenek.

A jelentés külön kitér a tiszavasvári Pethe Ferenc iskolában történtekre, ahol a szülők pert indítottak és első fokon meg is nyerték, mert gyermekeiknek hátrányos megkülönböztetést kellett elszenvedniük.

Külön fejezetet szentel a jelentés a magyarországi kisebbségi önkormányzatoknak. Max van der Stoel megjegyzi ugyan, hogy a magyar Országgyűlésben egyetlen cigány nemzetiségű képviselő sincs, de a kisebbségi önkormányzatok létrehozását úgy jellemzi, hogy az "egyike a legambiciózusabb programoknak, amelyek a kisebbségek jelenlétét hivatott biztosítani a közéletben".

Az EBESZ legtöbb tagállamában diszkrimináció tapasztalható a cigány gyermekekkel szemben, Magyarországon - Csehországgal és Szlovákiával együtt - bevett szokás a szellemi fogyatékosok intézeteibe küldeni a cigány gyermekeket, vagy külön iskolákba, osztályokba íratni őket.

(MTI)