Haider Sztálinhoz és Hitlerhez hasonlította Churchillt<br/>

Vágólapra másolva!
A Falter nevű bécsi hetilap szerdai számában teljes szövegben kinyomtatta azt az interjút, amelyben Jörg Haider, a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt vezetője Winston Churchillt Sztálinnal és Hitlerrel együtt a történelem legvisszataszítóbb alakjai között említette. A cikk megjelenése előtt Haider a televízióban tagadta, hogy ilyet mondott volna. A Falter pert indít Haider ellen az ügyben.
Vágólapra másolva!

A Falter nevű bécsi hetilap szerdai számában szerkesztetlen változatban kinyomtatott, és az interneten hangfelvételről is meghallgatható interjú - amelyben Jörg Haider, a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt vezetője Winston Churchillt Sztálinnal és Hitlerrel együtt a történelem legvisszataszítóbb alakjai között említette - 1999. szeptember 23-án készült, később azonban Haider nem hagyta jóvá, ezért nem került a lapba. A Liberális Fórum párt azonban elkérte a hangfelvételt, és így nyilvánosságra került a beszélgetés tartalma, ám Haider egy tévéinterjúban kijelentette, hogy ilyet soha nem mondott.

Ezt követően a Falter felszólította a jobboldali pártvezért, hogy vonja vissza a meg nem jelent interjúról tett kijelentéseit. Haider ügyvédje szerint erre ügyfele nem lát okot, mivel azon az állásponton van, hogy egy jóváhagyatlan interjú nem létezik. Ezért a Falter perli Haidert hitelrontásért.

Az interjúban szó szerint a következő áll:
"Falter: Ön egyszer azt mondta, hogy az Ön számára a legvisszataszítóbb két alak Churchill és Sztálin. Tulajdonképpen miért nem említette Hitlert?
Haider: Őt is említettem egyszer egy interjúban, szóval...
Falter: Őt is ide számítaná?
Haider: Hát, igazán nehezemre esik a választás, ha a hármat megnézem. Hitler és Sztálin azonos figurák mindenesetre. Tömeggyilkosságot hajtottak végre. Az egyik olyan módszerrel, amely ipariasabb volt, a másik barbárabb, izé, módszerekkel, nem? Mármint Oroszország.
Falter: Ön azt mondta egyszer, hogy az osztrákok nem felelősek azért, ami 1945, azaz a mostani Ausztria megalapítása előtt történt. Ezt a Profil című hetilapnak adott interjúban mondta.
Haider: Nem, ezt nem mondtam."
Innentől Haider idézi erre vonatkozó közleményét, amely szerint az Anschluss 50. évfordulója alkalmából azt mondta, hogy az osztrákok nem láthatják magukat csak áldozatnak, és tekintettel kell lenniük tettesi mivoltukra is, a pártelnök sajtósa pedig sürgetni kezdi az interjú befejezését.

Bécsben november 12-ére számos párt és szervezet tüntetést hirdetett "Nincs koalíció a fajüldözéssel" címmel. Ugyanennek a napnak a délelőttjén Haider - akit különböző, később többnyire visszavont vagy cáfolt kijelentése miatt gyakran ér a vád, hogy a nácizmussal rokonszenvez - ki kívánja fejteni erre vonatkozó alapelveit, de mint pártja képviselői elmondták, arról szó sincs, hogy visszamenőleg bocsánatot akarna kérni.

(MTI)

Ajánló: