Az unionisták beleegyeznek az északír kormány megalakításába<br/>

Vágólapra másolva!
Az északír nemzetgyűlés pártjai kedden elkötelezték magukat a nagypénteki békemegállapodás megvalósítása, a koalíciós kormány felállítása, a félkatonai csoportok leszerelése mellett. Az Unionista Párt így tehát engedett korábbi nézetéből, mely szerint előbb a leszerelés, később a kormányalakítás.
Vágólapra másolva!

Az Ulsteri Unionista Párt (UUP) készen áll arra, hogy kormányt alakítson a katolikus Sinn Feinnel, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorcsoport politikai szárnyával. Ehhez mindössze annyi kell, hogy az IRA jelölje ki összekötőjét a fegyverkészletek megsemmisítését felügyelő nemzetközi bizottsághoz.

A hírt a békemegállapodás felülvizsgálatáról szeptember eleje óta Belfastban folyó tárgyalások eredményeit ismertetve David Trimble kijelölt kormányfő, a nemzetgyűlés legnagyobb pártjának, az UUP-nek a vezére jelentette be.

Trimble úgy vélte: a pártközi tárgyalások eredményeként Észak-Írország a kölcsönös tisztelet és a tolerancia új útjára lépett. Megszületett a lehetőség arra, hogy az unionisták és a nacionalisták valódi partnerek legyenek egy új típusú kormányban. Az Ulsteri Unionista Párt elkötelezett amellett, hogy az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapelvei alapján a nemzetgyűlés valamennyi pártját magában foglaló kormányt alakítson - hangoztatta a kijelölt kormányfő.

Trimble bejelentése nyomán a Sinn Fein nyilatkozatban nyilvánította ki, hogy teljesen lemond az erőszakról, és kizárólag a békés és demokratikus politizálás mellett kötelezi el magát. Kinyilvánította, hogy a félkatonai csoportok leszerelése létfontosságú az északír tartós politikai rendezés véghezvitelében, és elkötelezte magát amellett, hogy mindent megtesz a fegyverbeszolgáltatás megvalósításáért.

Gerry Adams, a Sinn Fein vezére kijelentette: bizonyos abban, hogy az IRA elkötelezett a "tartós béke mellett", és egyben elítélte az erőszakcselekmény valamennyi formáját, köztük a fegyveres csoportok önbíráskodását, az úgynevezett büntetőveréseket.

A Sinn Fein nyilvános kötelezettségvállalása az erőszakról való lemondásról, valamint saját fegyveresei, az IRA leszerelésének megvalósításáról létfontosságú volt ahhoz, hogy a tavaly áprilisban aláírt északír békemegállapodás a megvalósulás szakaszába kerülhessen.

A nemzetgyűlés pártjai közötti alapvető nézetkülönbségek így végre megoldódni látszanak. David Trimble kormányfő pártja, így elállt azon korábbi feltételétől, hogy előbb valósítsák meg a terroristák, leginkább az IRA leszerelését, és csak utána essen szó a hatalom megosztásáról.
A Sinn Fein a köztársasági fegyveres csoport politikai szárnya, a nemzetgyűlés legradikálisabb pártja, mely az ír sziget egyesítéséért küzd.

(MTI)

Ajánló:

Az Ír Köztársasági Hadsereg története. (angolul)

Korábban:

(1999.11.15.)