A lezuhant egyiptomi gép másodpilótájának rokonai szerint nem a férfi okozta a katasztrófát<br/>

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi légitársaság szerencsétlenült járt gépe tartalék másodpilótájának családja és barátai szerint nem Gamal el-Batuti okozta a 217 emberéletet kioltó katasztrófát. A férfit azóta gyanúsítják azzal, hogy köze lehetett a gép tragédiájához, amióta a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő fekete doboz vizsgálata során egy, a másodpilóta által mondott mondatnak nagy fontosságot tulajdonítanak.
Vágólapra másolva!

Az Al-Akbar egyiptomi napilap az EgyptAir egy repülésirányítójával készített interjút. A férfi elmondta, hogy három nappal a katasztrófa előtt a másodpilóta, Gamal el-Batuti még azt mondta: "Remélem, isten elég hosszú életet ad nekem, hogy láthassam a lányom gyógyulását." Az illető október 28-án négy órát töltött együtt el-Batutival a New Yorkból Los Angelesbe tartó járaton. Mint elmondta, a másodpilóta alig várta, hogy visszatérjen Kairóba és láthassa beteg lányát, aki súlyos immunrendszeri betegségben szenved. El-Batuti az Egyesült Államokban megtudta, hogy gyermeke betegségére van gyógymód, és - családja szerint - konzultációs időpontot kért a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem egészségügyi központjában.

A másodpilóta családja ugyancsak próbálja eloszlatni a gyanút. Egyik unokatestvére elmondta, hogy a férfi két nappal a szerencsétlenség előtt 300 dollár zsebpénzt küldött egyik fiának. "Ha valóban öngyilkosságra készült volna, inkább a több ezer egyiptomi fontot érő gépkocsija kulcsát küldte volna el" – vélekedik a rokon. A családtagok és barátok valamennyien hitetlenkedve fogadták a hírt, hogy el-Batutinak köze lehet a katasztrófához. Rendezett anyagi körülmények között élt, szerető férj, hívő muzulmán és tapasztalt pilóta volt - állítják ismerősei.

Az október 31-én lezuhant Boeing 767-es tartalék másodpilótájára azután terelődött a gyanú, hogy a hatóságok elemezték a két fekete doboz által rögzített információkat. A hangrögzítő berendezés vizsgálata során kiderült, hogy kevéssel a zuhanás előtt a kapitány rövid időre elhagyta a pilótafülkét, majd az ott maradt személy, aki a másodpilóta székében foglalt helyet, néhány mondatot mondott arabul. Egy szövetségi igazságügyi illetékes szerint a következő hangzott el: "Meghoztam a döntést. Sorsomat isten kezébe teszem." Mindez pedig pillanatokkal azelőtt történt, hogy a robotpilóta kikapcsolt állapotba került volna.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999.11.17.)