Az FBI új bizonyítékot talált Kína ellen a kémkedési ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Az FBI olyan újabb bizonyítékot talált, amely szerint Kína információkat szerzett a legfejlettebb amerikai nukleáris robbanófejről. Eddig csak Wen Ho Lee-re és a Los Alamos-i kutatóközpontra terjedt ki a vizsgálat, de most szélesebb körben folytatják a nyomozást.
Vágólapra másolva!

Amerikai kormányzati források szerint a bizonyítékot azután találták, hogy a Los Alamos-i tudósok és Lee elleni vizsgálat során egy hibát vettek észre a W-88-as robbanófej leírásában, ami máshol is felbukkant. A katonai titkok tehát kikerülhettek valamelyik másik szállító vagy összeszerelő vállalattól is.

Az új vizsgálat nem hagyja ki teljesen Los Alamost és Lee-t, de az információ eredete minden bizonnyal az úgynevezett integrátoroktól származik. Ebbe beletartozik Los Alamoson kívül még három másik cég is: a Sandia, a Lockheed és a Navy.

Egy forrás szerint az új vizsgálat kitágította a kört, és meggyőző bizonyítékokkal szolgált arra, hogy Kína titkos információkhoz juthatott hozzá a W-88-asról. A Lockheed Martin szóvivője tegnap elmondta, hogy a vállalat együttműködik a kormánnyal, de nem indult ellenük vizsgálat, és nem is vádolják őket semmivel.

Eddig Wen Ho Lee volt az első számú gyanúsított, akit még márciusban bocsátottak el a biztonsági szabályok megszegése miatt az amerikai energetikai minisztériumtól. Hűtlen kezeléssel vádolták, mert titkos információkat töltött át a minisztérium számítógépéről a laptopjára. Utóbb a hatóságok beismerték, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy Lee eljuttatta volna Kínához a katonai titkokat. Lee ügyvédje szerint az FBI új vizsgálata is csak védencének ártatlanságát bizonyítja.

(Washington Post)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. június 21.)